Betelefonált a rendőrségre, hogy megölné Orbánt
A nő ellen emberölés előkészülete miatt nyomoznak. Kérdés, mennyire komoly a veszély, ha a gyanúsított maga jelenti be a 112-n.
Nyomozás indult egy nő ügyében, aki múlt héten felhívta a 112-es segélyhívó számot, hogy megölné Orbán Viktor miniszterelnököt – írja az Átlátszó.
A hatvan év körüli betelefonáló ellen emberölés előkészületének gyanúja miatt indult eljárás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának két hónapja van, hogy megállapítsa, mennyire komoly a fenyegetés. Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Mivel folyamatban lévő nyomozásról van szó, a BRFK nem árulta el, hogy meghallgatják-e a betelefonáló nőt, illetve kirendelnek-e hozzá elmeorvos szakértőt. Ez utóbbi már csak azért is felmerülhet, mert nem szokványos, hogy valaki a rendőrséggel telefonon közli, ha gyilkosságra készül. Ugyanebből az okból kérdéses a fenyegetés komolysága is.
Az Átlátszó több rendőrt is megkérdezett, névtelenül mind azt mondták, hogy emberölés előkészülete miatt nyomozni azért egyértelmű túlzás. Egy ilyen fenyegetés esetében szerintük elég lett volna zaklatás miatt nyomozni. Az viszont magánvádas eljárás lenne, vagyis Orbán feljelentése alapján indulhatna eljárás. A lapnak nyilatkozó rendőrök szerint célszerűbb lett volna intézkedést tenni és értesíteni az Orbán védelméért felelő TEK-et. (index.hu)