Nincs fék azon a bizonyos vonaton, amin Donald Trump volt amerikai elnök ül a közösségi médiában: egyetlen éjszaka alatt fenyegette meg a világhálón Alvin Bragg manhattani kerületi ügyészt és legfőbb republikánus kihívójának embereit is.
Ma olyasmiről lesz szó, amit legalább tíz-tizenkét éve söprünk a szőnyeg alá. Korábban is odasöpörtük volna, ha lett volna Facebook, de nem volt. Igen, az online mocskolódásokról lesz szó. Kálmán Olga ügye kapcsán, de akármelyik sajtómunkás elővehetne hetente legalább egy ilyent a saját postájából. Vagy inkább többet.
Kertes házas övezetben, idős édesanyjával él Győr központjától nem messze az a férfi, aki többek között fejlevágással, felgyújtással és családja kiirtásával fenyegette meg hosszas üzeneteiben Kálmán Olgát, a DK politikusát – tudta meg a Blikk.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, de ez a mostani a politikusbűnözés minősített esete, ha ártatlan közszolgákat fenyegetnek börtönnel, vagy akár teljes vagyonelkobzással. - írja az Origo
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy 59 éves székesfehérvári nőt, aki vasárnap délelőtt benzinnel locsolt le több embert, meggyújtani azonban már nem tudta őket - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Az MSZP elnöke Facebook-posztban reagált arra, hogy Tiborcz István ügyvédje felszólított több szerkesztőséget: távolítsanak el minden olyan cikket, amelyben a „Tiborcz-adó” kifejezés szerepel.
A Momentum szolnoki alapszervezete február 2-ára regionális találkozót szervez. A környékről érkező résztvevők egy helyi szálláshelyen akartak aludni, ám a tulajdonost ismeretlenek telefonon megfenyegették, amiért hajlandó nekik szobát kiadni – írja a 24.hu.
Kedden Koppenhágában (szép magyar nevén: Kappanhágón) is tartottak tüntetést kint élő magyarok, a Momentum szervezésében. Nem voltak sokan, mégis komoly rendőri biztosítást kaptak. Hogy miért?