Fenyegető levelekkel üzent kihallgatóinak a most szabadult olaszliszkai lincselő
Ifjabb H. Dezső 13, börtönben töltött év után hétfőn szabadult, ám most új információk kerültek elő a rácsok mögött töltött időszakáról. - írja a blikk.hu.
Szögi Lajos családjának jogi képviselője, dr. Helmeczy László a Borsnak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Elárulta, hogy H. Dezső volt a legkegyetlenebb a lincselők között és csak fiatal korának köszönhette, hogy megúszta az életfogytiglant.
A börtönévek sem indultak zökkenőmentesen, az elítélt több, az ügyén dolgozót is meg akart félemlíteni nekik címzett leveleivel.
Az előzetes letartóztatása idején találtak nála néhány kézzel írt levelet, amiket az akkor szabaduló zárkatársával akart kicsempésztetni.
A levelekben azokat az embereket fenyegette meg, akikről úgy gondolta, kihallgatják az ügyben és terhelő vallomást tehetnek rá vagy a családtagjaira.
Azt üzente, a szabadulása után leszámol velük. Sosem felejtem el, tele volt helyesírási hibákkal. Úgy fogalmazott: a »hódon«, azaz a Holdon vegyen házat, aki velük szembe mer menni
– mesélte az ügyvéd.
A kedvezmények miatt ifjabb H. Dezső négy évvel korábban szabadulhatott, a következő négy esztendőben azonban pártfogó felügyelete alatt áll. A szakember feladata az lesz, hogy figyelemmel kísérje az elítélt minden lépését és a társadalomba való visszailleszkedését.
A szabadulás előtt elkészített környezettanulmány során többek között megvizsgálják, hogy lakhatásra alkalmas-e a szabadulóra váró ingatlan. Az úgynevezett pártfogó szemmel követi, hogy pártfogoltja milyen életet él, sikerült-e munkába állnia, erről pedig meghatározott időszakonként, általában havonta személyesen kell beszámolnia
– nyilatkozta a Borsnak egy, az ügytől független jogi szakértő, dr. Halász Tamás.
Ha ez idő alatt bármilyen büntetőeljárás indul ifjabb H. Dezső ellen, azonnal visszaviszik a börtönbe, és köteles lesz letölteni a hátramaradt éveket, plusz az újabb büntetést, abból azonban már nem távozhat kedvezménnyel.