A neki címzett szemrehányások egyik része politikai természetű: nem szabadott volna szóba állnia, kvázi legitimálnia Orbánt. A másik érzelmi: azzal, hogy saját nyilatkozatával érvénytelenítette nagykövetének a sorosozás és Horthy-méltatás miatt kiadott tiltakozását, szerintük elárulta, cserben hagyta a magyar zsidóságot. 

De nem csak Netanjahu lett minden, csak nem tisztességes ember. Akik nem tettek egyenlőségjelet közé és Orbán közé, azokra zuhogott az átok és megvetés. Rám például konkrétan a náci és szélsőjobboldali címkét ragasztották, közismert értelmiségiek egészen hibbant, azt is mondhatnám, alávaló csevegést folytattak rólam ez ügyben.

Kizárólag az ő kedvükért ezért megismétlem: az, hogy egy miniszterelnök a saját népét tekinti ellenségnek, ezért annak törvényes civilszervezeteit is üldözi, valamint az, hogy egy másik miniszterelnök fellép a saját népét halálos ellenségnek tekintő külföldi civilszervezetek ellen, ez két teljesen különböző jogi, intellektuális és morális állapot. Az egyik zsarnokság, a másik egy demokrácia indokolt önvédelme. 

Az egyik Orbán, a másik Netanjahu.

Számos megbeszélésre érdemes aspektusa van ennek a különös találkozónak, de én azon állnék meg egy röpke szóra, amely valószínűleg a legkevésbé fontos: a „sértett érzelmeken”, amiért Izrael miniszterelnöke úgymond Orbánt választotta a hazai zsidóság helyett.

Jól tette. 

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy zsidó ismerőseim, barátaim között hányan vannak, akikről biztosan tudom, hogy a szívükön viselik Izrael sorsát, számít nekik, fennmarad vagy elpusztul. A legtöbbjükön sosem láttam, hogy Izrael „lelki szükséglet” volna számukra, a Szentföld nekik alig több valami nosztalgikus, romantikus, felszínes kapcsolódásnál. Annál inkább hangsúlyozták eltéphetetlen magyar kötődésüket, amit viszont soha nem is vontam kétségbe.

Sokan közülük ráadásul palesztinabbak a palesztinoknál, egy cseppet nem bánnák, ha ismét arab zászló lobogna Kelet-Jeruzsálem, mint a megalakult Palesztin állam fővárosa felett, és az izraeli településpolitika is jobban fáj nekik, mintha az ő saját kertjükről lenne szó. 

És most mégis tele vannak felháborodással, csalódással, amiért Netanjahu egy pillantásra se méltatta őket. 

Miért, mit kellett volna tennie, amikor „otthon” zsidók millióinak a sorsa, szó szerint az élete múlik azon, hogy az izraeli politika milyen nemzetközi környezet tud biztosítani számukra? És Netanjahu szerint ehhez most erre a térségre, a V4-ekre, Orbánra is szüksége van. Vagy mondott volna le általa fontosnak tartott izraeli nemzeti érdekek képviseletéről, hogy inkább Orbán egyébként valóban antiszemita uszítása iránt fejezze ki megvetését? 

Természetesen pontosan tudja, ki a vendéglátója, úgy gondolom, a nagy zsidóvédő egyetlen szavát se hitte el, de a reálpolitikát választotta, és nem a magyar zsidók érzelgős színjátékát.

Okos ember.

Bruck András