Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. - írja a napi.hu.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Lujza 60 éves, egy éve él nyugdíjasként. Nagyon szeretne elhelyezkedni valamelyik nyugdíjas szövetkezeten keresztül, de úgy látja, hiába jó az elképzelés, a rendszernek még vannak gyerekbetegségei. - írja a penzcentrum.hu.
Az utóbbi évek legfontosabb tüntetése volt ugyan a CEU melletti vasárnapi demonstráció, de már rá is rádöbbentem, hogy tökéletesen felesleges volt. Az egyre jóvátehetetlenebb károkat okozó rezsimet ugyanis pár héten belül úgyis elsöpri a népharag. - írja a 444.hu.
Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is; ugyanakkor a vásárlók egyre inkább a jobb minőségű termékek felé fordulnak - derül ki az MTI által készített körképből.