Júniusban a holland terméktőzsde irányadó, két hónappal korábbi áránál közel 8 százalékkal drágábban kaptuk az oroszoktól a gázt – számította ki a Népszava a KSH napokban frissített külkereskedelmi adatbázisa alapján.
Két és fél- háromszorosára emelkedik majd az áramszámlája egy szentesi társasház lakóinak, mert napelemet szereltettek a tetőre. Emiatt nagyfogyasztónak számítanak, és csak piaci áron kapják az áramot.
Az ellenzékről, putyinozásról, az MSZP helyzetéről, a legalapvetőbb tartalmi kérdésekről, az összefogásról, valamint a szociáldemokraták és a liberálisok kiegyezéséről is kérdeztük Kunhalmi Ágnest. Az MSZP társelnöke lapunknak adott interjújában bejelentette, hogy indul a párt tisztújításán.
Nyár eleje óta zajlik a budai vár nyugati lejtőjének oldalába tervezett Várgarázs építése, mely újabb frontvonalat nyitott az I. kerületi önkormányzat és a kiemelt kormányzati beruházást menedzselő Várkapitányság közti háborúskodásban.