Cartier-ben piacra menni, Jaeger-LeCoultre-ben szemlét tartani a földeken, Rolex Celliniben eligazítani a tanárokat – a politikai és gazdasági elit szereplői előszeretettel választanak maguknak olyan karórát, amiről a hétköznapi emberek csak álmodhatnak.
Évente majdnem 1,5 millió forint jut egy lakosra az ország leggazdagabb járásában, míg a legszegényebb településekenek helyet adó Csengeri járásban mindössze évi 620 ezer forintból kell beérniük az ott lakóknak. - írja a penzcentrum.hu.
A világ 10 leggazdagabb családja mindössze négy-öt országban található, akik főleg jogdíjakból, pénzügyi befektetésekből, sőt van aki édességgyártásból építette fel a vagyonát. A 10 családi vállalkozásból egyet nő vezetett, két család politikai ambíciókkal is rendelkezik és van olyan család aki több mint 2 millió embert foglalkoztat.
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. - írja a 444.hu.
A világ húsz, jótékony célokra legtöbbet adakozó emberének listáját készítette el a Business Insider. Mindjárt a harmadik helyen ki áll? Egy magyar, Soros György. Az első kettő Bill Gates és Warren Buffett. Pedig Soros csak a 27. leggazdagabb a Bloomberg milliárdosainak listáján.