h i r d e t é s
Világtrend, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre könnyebb megfigyelni az embereket, Magyarországon is ez a helyzet. - írja a 444.hu.
Hiába nem titkos anyagok, a kormány senkit sem enged a közelükbe. - írja a nepszava.hu.
„Közérdekű adatkérés" címmel levelet kapott hétfőnaz Index.hu Zrt. a CÖF-től. A CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak 10 kérdése volt. - írja a gepnarancs.hu.
A Fővárosi Törvényszék most kötelezte a Főgázt, hogy mondja meg, mennyiért számláz neki a posta - írja a 444.
Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont - írja a 444.
Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a Magyar Nemzeti Bankról és a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól – áll az államfő nyilatkozatában, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez.
Ha nem tudnám, ki az a Németh Szilárd és csak úgy meglátnám egy-egy narancssárga csoportképen, azt hinném, ő a kormánypárt elsőszámú verőembere, akinek egyben az a szerepe, hogy a rendszerint hányással végződő bulik után eltakarítsa a romokat.