Magyarország harmadik éve bentragadt a demokráciák és az autoriter rezsimek közti "szürke zónában", hibrid rezsimnek tekinthető, de kicsit még ezen belül is rontott egy évvel korábbi helyzetéhez képest - derül ki a Freedom House amerikai intézet legújabb jelentéséből.
Janet Yellen az USA pénzügyminisztere a napokban egy új Bretton Woods-i gazdasági világrendszer kialakítását szorgalmazta abban az értelemben, hogy a nyugati világ országainak értékalapúvá kell tenniük kereskedelmüket.
A küszöbön álló jogállamisági eljárás miatt akár 1100-1600 milliárd forinttal is elmaradhat idén az EU-pénzek brüsszeli kifizetése ahhoz képest, mint amennyivel tavaly év végén számolt a Pénzügyminisztérium – derül ki azokból a forgatókönyvekből, amelyeket a Portfolio állított össze nyilvános és háttérinformációk alapján.
A politika a hatalmi harcok mellett a jelképes gesztusok világa. Az Ukrajna ellen indított orosz invázió napján együtt állt a kamerák elé Brüsszelben az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke, valamint a NATO főtitkára. A közös nyilatkozat azokat az időket idézte, amikor az Egyesült Államok és Európa demokratikus erői összefogtak a náci barbárság ellen. Charles Michel, Ursula von der Leyen és Jens Stoltenberg számára talán már bebizonyosodott: az autokratákkal szemben a csak üzleti érdekekre épülő, örökké „megértő” politika teljes kudarcot vallott.
Naivitás lenne azt hinni, hogy amennyiben a magyar ellenzék április 3-án megnyeri a parlamenti választást, belátható időn belül helyreáll az országban a jogállamiság, az uniós források pedig azonnal áramlani kezdenek Brüsszelből.
Az Európai Unió Bíróságának szerdai ítélete az uniós szerveknek azt a veszélyes törekvését erősíti meg, hogy az alapszerződéseken túllépve bővítsék hatáskörüket - jelentette ki rendkívüli sajtóértekezletén Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalappal fogadták el, összeegyeztethető az uniós szerződések 7. cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét, ezért az Európai Unió Bírósága elutasítja Magyarország és Lengyelország keresetét - ismertette döntését az Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Ahhoz, hogy az országgyűlési választásokkal egy időben egy a kormány számára hatalomtechnikai szempontból fontos kérdésben népszavazást lehessen tartani, a folyamat minden egyes pontján szükség volt a jogállamisági követelmények megsértésére. A népszavazás megtartásához vezető utat az átláthatatlan törvényalkotás, önkényes jogalkalmazás és manipulált bírósági eljárások kövezték ki.
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a CEU kerekasztal-beszélgetésén kijelentette: ha feles többséggel győznek, nem nyúlnak az Alaptörvényhez, hanem népszavazásra bocsátják az új alkotmányt.
Hatalmas arcvesztés lenne az Európai Bizottságnak, ha úgy kezdené meg a felfüggesztett helyreállítási pénzek folyósítását Magyarországnak, hogy bármiféle előrelépés lenne a jogállamisági kérdésekben – mondta Hegedűs Dániel politológus. Szerinte ez a helyzet egyre kényelmetlenebb a forrásoktól erősen függő magyar gazdasági elitnek.
Nem egyetlen tollvonásról, nem az egész Alaptörvényről és nem az Alkotmánybíróság minden feltétel nélküli feloszlatásáról van szó. Olyan helyzet állt elő, hogy amíg mi bonyolult közjogi összefüggésről vitatkozunk általában, addig a sajtóban olyan módon használják a jogászi nyelvet, amely félrevezető.
A legfőbb ügyész és az ügyészség minden körülmények között teljesíti az Alaptörvényben és más jogszabályokban rárótt kötelezettségeit - reagált a Legfőbb Ügyészség az Alkotmánybíróság elnökének keddi nyílt levelére szerdán.
Az éghajlati kérdések és Ukrajna helyzete uralták a francia köztársasági elnöki hivatal, az Élysée palota közleménye szerint Emmanuel Macron francia és Áder János magyar köztársasági elnök mai találkozójának napirendjét.
Lengyelország igazságügyi minisztere szerint az országnak fel kellene függesztenie az uniós költségvetésbe történő befizetéseit, és meg kellene vétóznia az európai politikákat, ha Brüsszel csökkenti a Varsónak szánt pénzeket, és fokozza a jogállamiságért folytatott harcot, írja a Financial Times.
Magyarországon minden rendben van. Egyebek között erről nyugtatta meg az ENSZ illetékes szervezetét a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a jogállamiság és az emberi jogok helyzetéről tartott előadást Genfben. - írja a Hírklikk
Mindkét „renitens” kormánynak szólt az a figyelmeztetés, hogy rövid időn belül, akár már ezen a héten is alkalmazhatja az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – véli Forgács Imre, a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere. Azt mondja: a lengyel kormány az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolására törekszik, az uniós források rendszerszintű ellopása inkább Magyarországon jellemző.
Az egész nyugati világon belül Magyarországon működik legrosszabbul a jogállam a World Justice Project éves jogállamisági indexe alapján. A magyar jogállam működését nagyjából Mongólia és Panama szintjére értékelték, miközben szinte az egész világon gyengültek a jogállami keretek. - írja a Szabad Európa
A LIBE három nap alatt több mint száz emberrel találkozott kormánypárti és ellenzéki oldalról is, hogy felmérjék többek közt a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyzetét. Nem lettek nyugodtabbak, sőt.