Elfogtak négy magyar állampolgárt Ausztria Karintia tartományában, akik több mint három kilogramm amfetamint és csaknem ötszáz darab ecstasy tablettát szállítottak – közölte a tartományi rendőrség pénteken. A rendőrségi közlés szerint a gyanúsítottak a karintiai Klagenfurt és Villach városok környékén akarta értékesíteni a drogot.
Robogóján terjesztett új pszichoaktív anyagot és otthonában is fogadta vásárlóit a nyíregyházi R. Zoltán. A szabolcsi zsaruk december 1-jén megtervezett akcióval csaptak le rá otthonában. A drog mellett több millió forintot lefoglaltak.
Egy 36 éves férfi és 24 éves párja egy Cegléd melletti dűlőn, egy rokonuktól kapott házban laktak. Se munkájuk, se jövedelmük nem volt, de szerettek füvet szívni. Ezért aztán 2013-ban elhatározták, hogy saját kezükbe veszik a termelést, és a házban berendeztek egy kis ültetvényt.
A Való Világ volt szereplője bedrogozva akadt fent egy közúti ellenőrzésen még több hete, meg is írta akkor a police.hu. Zavartan viselkedett, a ruhájában és egy tároló rekeszben is volt fehér por meg egy kis zöld, úgyhogy bevitték.
Legalábbis ezt mondta ki történelmi jelentőségű ítéletében a mexikói legfelsőbb bíróság, amely szerint a marihuána totális tiltása nem védi az egészséghez való jogot, és alkotmányellenes is. Az ítélet egyelőre négy ember panasza nyomán született, ettől nem vált legálissá a marihuánatermesztés Mexikóban, de a döntés precedensértékű lehet.
Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság C. Norbert 35 éves szikszói lakossal szemben, aki november 2-ig (amikor is elfogták) kábítószert termesztett, majd árult több környékbeli embernek.
Jelentős mennyiséggel elkövetett kábítószer-kereskedelem és nagyobb értékre, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt vádat emelt a Vas Megyei Főügyészség egy osztrák állampolgár és magyar társa ellen, mert egy Vas megyei községben kannabiszt termesztettek értékesítésre - tájékoztatta Simon József megyei főügyész szerdán az MTI-t.