Az orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán az MTI szerint.
Még inkább felmerül a magyar hatóságok felelőssége annak kapcsán, miért nem lőtték le azt a drónt, amely 40 percig repült a magyar légtérben csütörtökön este, majd Horvátországba repült át, ahol hét perc után lezuhant. A horvát védelmi miniszter közlése szerint ugyanis a drónra egy bomba volt rögzítve.
A román kormány az amerikai Last Energy amerikai vállalattal tárgyalt egy kísérleti jelleggel felállítandó, moduláris atomreaktor üzembe helyezéséről, amely az ország déli részén, Mioveniben épül meg - jelentette be Nicolae Ciuca román miniszterelnök szerdán.
Megszűntek Romániában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kijárási és gyülekezési korlátozások, szerdától a védőmaszk viselése sem kötelező, a hatóságok azonban önkéntes óvintézkedéseket ajánlanak a fertőzés elkerülése érdekében.
A bírósági tárgyalása előtt álló, közismert szerb bűnöző, Veljko Belivuk együttműködést ajánlott a bíróságnak, és közölte, több esetben a szerb kormány tagjának megbízásából lépett fel bandájával - közölte az N1 hírtelevízió szerdán.
Csehországba szerdáig mintegy 150 ezer ukrán menekült érkezett, közülük több mint 90 ezren már az országban tartózkodásra, egészségügyi ellátásra és munkavállalásra jogosító speciális vízumot is megkapták - közölte Vít Rakusan belügyminiszter szerdán Prágában a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva.
Oroszország ukrajnai inváziója óta nemcsak az államot, hanem egyre több orosz oligarchát is szankcionálnak a nyugati államok. Az olasz hatóságok legutóbb 140 millió euró értékben foglaltak le luxusingatlanokat és hajókat. - írja az Index
Százmilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a német szövetségi kormány az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít védelemre - jelentette be Olaf Scholz kancellár vasárnap a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Az életkoruknak megfelelően kell beszélni a háborús történésekről a gyerekekkel, azonban a híradásokban megjelenő képi világot nem feltétlenül kell és szabad eléjük tárni - erről Földi Rita klinikai szakpszichológus beszélt az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Mindig azt halljuk, hogy Putyin a médiastratégiák mestere - ebben a háborúban viszont egyelőre nem az ő narratívájuk áll nyerésre, írja a Twitteren Ian Garner történész, aki könyvet is írt a sztálingrádi csata körüli propagandáról. - írja a 444.hu
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az európai védelmi kiadások megduplázásért emelt szót az Ouest-France francia regionális lap internetes oldalán szombat este megjelent interjúban, miután meglátása szerint az Ukrajna ellen indított orosz támadás következő célpontja a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az Európai Unió más keleti államai lehetnek.
Az Egyesült Államok szükség esetén készen áll arra, hogy kimenekítse Volodimir Zelenszkijt, nehogy az ukrán elnökkel végezzenek az oroszok, a politikus azonban nem akarja elhagyni sem Kijevet, sem Ukrajnát – írja a Népszava
Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból - jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.
Már biztonságban van az a 35 személy, akiket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szervezésében evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából - mondta el Szijjártó Péter miniszter szombaton este Facebook-videójában.