Amíg a kormány belső indulatait, vagy szakmai érveit megjelenítő emblematikus személyek az iszlámmal kapcsolatban kifejezetten negatív, azt mocskoló közleményeket, nyilatkozatokat publikálnak, addig Orbán Viktor ezzel kapcsolatos tompító kijelentéseit hiteltelennek tartom.
A mai Magyarország ismét eljutott a 40-es évekbe. A nagy nemzetmentő „államférfi” politikai hatalmának megőrzése érdekében boszorkányüldözést folytat mindenki ellen, aki nem nyelvcsapásokkal hanem kritikával, tényekkel, bizonyítékokkal közeledik hozzá, vagy a politikai megrendeléseit teljesítő szerveihez, szolgáihoz. Ismét itt a Szálasi korszak?
Az Orbán–Simicska oligarchaháború még a Népszabadság sorsára is hatással lehet. A megtépázott, de továbbra is piacvezető országos politikai napilap iránt, ahogy annó hírlett, valóban érdeklődött a kegyvesztett bizalmas, most azonban már más szelek fújnak – erősítették meg az egykori pártpénzzsonglőr környezetében az Átlátszónak. Közben az MSZP-alapítvány is kiiratkozott a részvénykönyvből – mindez együtt akár jó hír is lehetne a függetlenségére kényes szerkesztőségnek. A lapkészítők között sokan mégis az eljelentéktelenedéstől tartanak, és nem bíznak a tavaly érkezett osztrák pénzügyi befektetőben.
Dübörög a figyelemelterelés a fideszes botrányokról. Cirkusz és kenyér kell a népnek – mondták a bölcs rómaiak. A legelvakultabb Fidesz-híveken kívül mára mindenki előtt világos, hogy Orbán Viktor nem fogja öt kenyérrel és két hallal jóllakatni a népét, marad hát a cirkusz. (Az úgyis mindig jobban ment.)
Feloldhatatlan az ellentét a baloldali-liberális és a konzervatív oldal közt a menekültügyben – állítja Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője. Úgy véli, hogy az európai baloldal a nemzetállamok felszámolásának lehetőségét látja a tömeges bevándorlásban, eszközt, ami az Európai Egyesült Államok létrejöttét segíti, a berlini elit asszisztálása mellett