Az elnéptelenedő vidéki olasz kisvárosok az elmúlt években országszerte szinte versenyeznek egymással hogy új lakókat csábítsanak magukhoz a legkülönbözőbb rafinált programok elindításával, ezzel igyekezve felélénkíteni a gazdaságukat.
Tízből négy magyar szerint veszített Magyarország a demokratikus rendszereiből, mióta Orbán Viktor a miniszterelnök, tízből három szerint viszont még demokratikusabb is lett azóta. A miniszterelnököt a legidősebb falusiak kedvelik a leginkább és a városi fiatalok a legkevésbé. - írja a Szabad Európa
Támogatott szakkörök kedveltethetik meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal az informatikai szakmákat. A Programozd a jövőd! című projektben induló pályázat inspiráló eszközök kölcsönzésével és a pedagógusok felkészítésével járulhat hozzá a foglalkozások megtartásához - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a parlamenti és stratégiai államtitkárát idézve vasárnap az MTI-vel.
Ritka örökletes betegségek korai felismerését és hatékonyabb terápiáját teszik lehetővé annak a kutatási programnak az eredményei, amely a szegedi, debreceni és pécsi egyetemen, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban zajlott.
Sajó Dávid a fiatal újságíró-nemzedék egyik tehetséges tagja. Még gimnazistaként jelentkezett egy könnyű pénzzel járó tévévetélkedőbe. Féltékenységi jelenetben kellett eljátszania a harmadikat, a betolakodót. A 20 perces „munkáért” kapott 12500 forintot, ezt azóta is röstelli. Amit most csinált, arra viszont akár büszke is lehet.
A kormányrendelet értelmezéséből adódik az az anomália, ami Szentkirályi Alexandra tájékoztatása között – miszerint a budapestiek nem mehetnek vidékre –, illetve Gulyás Gergely tegnapi szavai – miszerint a vidéken ingatlannal rendelkező budapestiek mehetnek vidékre – között adódott – ezt mondta az ATV Startban a miniszterelnökség miniszterhelyettese. - írja a blikk.hu.
Kevesebb a közmunkás, emiatt csökkentették a kistelepülési önkormányzatok által szétosztható tüzelő mennyiségét – panaszolják polgármesterek. Pedig úgy látják, rászoruló nem lett kevesebb. - írja a propeller.hu.