Átfogó, az egész országra kiterjedő vizsgálatba kezdett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a gyógyszertáraknál, mivel ugrásszerűen megnőtt néhány gyógyászati segédeszköz forgalma - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Hatósági vizsgálatot rendelt el az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, mert az elmúlt napokban hárman meghaltak heveny lefolyású, lázas állapot miatt - írja az MTI.
Igenis megállapítottam, hogy az MNB ingatlanvásárlásai jogszerűek voltak, emellett azonban felróttam az igazgatóságnak, hogy nem mérlegelte, hosszú távon van-e értelme mondjuk egy kastély megvételének - mondta a Világgazdaságnak Nyikos László, az MNB felügyelőbizottsága (fb) jobbikos tagja, reagálva Papcsák Ferenc fb-elnök pénteki, a Napi.hu-nak adott interjújára.
A tíz vizsgált hazai hitelintézet közül nyolc javadalmazási gyakorlata megfelel a hazai és uniós jogszabályi követelményeknek, ám kettőnél hiányosságok vannak – derült ki az MNB tíz hazai bankot érintő javadalmazási témavizsgálata nyomán.
Az MSZP, az LMP és a Jobbik együtt kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, a házszabály szerint kötelező lesz a bizottság felállítása.
Habár a múlt héten derült ki, hogy az Állami Számvevőszék feljelentette az Új Nemzedék Központot, mert a cég nem adta át az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat egy állítólagos beázás miatt, az élet azért nem állt meg a humántárca társaságánál.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történt tömegjelenetet – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, Molnár Zsolt a testület szerdai zárt ülése után.
A kormánypárt erkölcsi érzéke most hágott a csúcsára. Ugyanis a szegedi Fidesz vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Botka László polgármester ellen, mert Botka 2015-ös vagyonnyilatkozatában szerepel két budapesti ingatlan, egy 48 négyzetméteres és egy 95 négyzetméteres társasházi lakás fél tulajdonrésze.
Elöntötte Európát és Amerikát is a hamis méz, új országok kerültek a mézhatalmak élmezőnyébe, és folyamatosan csökkennek a mézárak, ami a magyar termelőknek is fájdalmas - hívta fel a figyelmet a Takarékbank Agrár Központjának vezető elemzője.
A Greenpeace Magyarország szerint a Paks 2 beruházása csak állami támogatással tudna megépülni, a projekt több ponton is uniós jogot sért, és megvalósulás esetén korlátozná a szabad versenyt mind a magyar, mind az uniós villamosenergia-piacon.
James Clappert, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatóját az amerikai kongresszus utasította, hogy alaposan vizsgáltassa ki, az elmúlt évtizedben milyen titkos módon finanszírozott a Kreml európai pártokat. A jelentést pedig nyilvánosságra is hozhatják – írja a Telegraph.
Összesen 860 millió forintos kétes kifizetés miatt indított vizsgálatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szervezettel kapcsolatban, amely az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közreműködésével alakult meg – tudta meg a Nol.hu.
A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait – mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.
Mintegy hatvan devizahiteles a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordult azért, mert az állam törvénnyel beavatkozott magánjogi szerződésekbe - értesült a Figyelő. Közben Brüsszel is vizsgálja a devizahiteles mentőcsomagot, hogy megfelel-e az EU alapértékeinek.