h i r d e t é s

OLAF: 24 ügyben merül fel a bűncselekmény gyanúja

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

OLAF: 24 ügyben merül fel a bűncselekmény gyanúja

2016. október 24. - 12:38
0 komment

A Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta: az ügyek egy részében az OLAF ajánlásának időpontjában már folyamatban volt a nyomozás - írja a hirado.hu.

OLAF: 24 ügyben merül fel a bűncselekmény gyanúja Fotó/forrás: financialintelligencer.com

2012 óta összesen 24 ajánlást tett az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Legfőbb Ügyészségnek, ezek a hivatal közigazgatási vizsgálatai alapján felvetik a bűncselekmény gyanúját - közölte Fazekas Géza szóvivő az MTI-vel annak apropóján, hogy a Fővárosi Főügyészség hétfőn vádat emelt az egyik ilyen ügyben.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta: az ügyek egy részében az OLAF ajánlásának időpontjában már folyamatban volt a nyomozás, míg a többi ügyben az ajánlás nyomán rendelte el a nyomozást az ügyészség. A büntetőügyek csalás, költségvetési csalás, illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt indultak.

A Fővárosi Főügyészség idén januárban már vádat emelt egy olyan ügyben, amelyet az OLAF kezdeményezett, költségvetési csalás bűntette miatt. A vád szerint egy 49 éves férfi úgy igényelt 110 millió forint értékű támogatást egy már létező, elsősorban kutyák számára kialakított hidroterápiás futópad továbbfejlesztésére, hogy a hatóságok szerint a projektet nem állt szándékában megvalósítani. A támogatás kifizetéséhez a férfi fiktív számlákat, valótlan tartalmú iratokat használt fel, a vád szerint további három vádlott ebben segített neki.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn jelezte, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt. Ebben az ügyben egy a Balaton északi partján működő gazdasági társaság erdészeti géppark fejlesztésére pályázott állami és uniós támogatásra, utófinanszírozás keretében. Így a vállalkozás saját forrásból valósította meg a beruházást, majd a benyújtott dokumentumok alapján 178 millió forintos támogatáshoz jutott. Az OLAF későbbi ellenőrzése során azonban kiderült, hogy az erdészeti gépek beszerzését a kft. vezetője valótlan és irreálisan magas összegű számlákkal igazolta.

Egy harmadik, nyomdaipari gépekkel kapcsolatos visszaélés ügyében – az OLAF 2012-es zárójelentése nyomán, 2014-ben történt vádemelést követően – 2016 áprilisában elsőfokú, nem jogerős ítélet született. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján az elsőfokú bíróság a két vádlottat bűnösnek mondta ki költségvetési csalás bűntettében. Az elsőrendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, társát mint bűnsegédet pedig 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Fazekas Géza felidézte: Polt Péter legfőbb ügyész tavaly júniusban fogadta hivatalában Giovanni Kesslert, az OLAF főigazgatóját. A találkozón az OLAF átadta az általa néhány jelentősebb ügyben folytatott vizsgálatának eredményeit. A felek kiválónak értékelték a két szervezet együttműködését, amely már addig is számos eredményt hozott.

Az OLAF az Európai Unió közigazgatási vizsgálati szolgálata. Emellett segítheti a tagállami hatóságok munkáját, közreműködik az általuk végzett közigazgatási vizsgálatokban, illetve összehangolja a több államot érintő ügyeket. A vizsgálatok lezárásaként pénzügyi ajánlásokat tehet az ügyeknek az Európai Unió költségvetését érintő vonatkozásaiban. Emellett ha a közigazgatási vizsgálat a nemzeti büntető törvénykönyv megsértésének gyanúját veti fel, a zárójelentését eljuttatja az ügyészséghez vagy átadja a rendelkezésére álló információkat, és a bűncselekmény gyanúja miatt az ajánlott további lépések megküldésével feljelentéssel él. Az OLAF-nak ugyanakkor nincs büntetőügyekre vonatkozó nyomozati jogköre, illetve nincs hatásköre korrupciós ügyekben vizsgálódni – mutatott rá a szóvivő.

hirado.hu