Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság kedden Darius Valcov volt pénzügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori gazdasági stratégáját, akit egy korábbi tisztségében elkövetett befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban találtak vétkesnek.
A gyermekek védelmét zászlajára tűző Mi Hazánk Mozgalom január végi évértékelő rendezvényének egyik díszmeghívottja egy fogdát is megjárt sepsiszentgyörgyi zenész volt, akit Romániában az ügyészség kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekkel gyanúsít. A tanári állásból is menesztett Szabó József a rendőrségen részleges beismerő vallomást tett.
Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy Elf Bar elektromos cigarettával kereskedő fővárosi házaspár ellen, amelynek tagjai tevékenységükkel több mint 45 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.
A holland hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az európai uniós szankciók ellenére mikrocsipeket szállított Oroszországba - írta a Dutchnews hírportál pénteken.
A görögországi Thessalonikiben fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai azt az Európa-szerte keresett 26 éves magyar nőt, akinek a bűnlajstromán szerepel emberkereskedelem, pénzmosás, jelentős értékre elkövetett csalás, betöréses lopás, de még közokirat-hamisítás is.
Egy német orvos, Winfried Stöcker házilag fejlesztett koronavírus-vakcinát adott be mintegy 20 ezer embernek saját klinikáján. A rendőrség razziát tartott az egészségügyi központban és őrizetbe vették Stöckert, aki ellen büntetőeljárás is indult.
Elfogtak egy hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát, amely az eddigi adatok szerint csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt tizennyolc ember ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.
Tekintsenek el a feleslegesen megalázó és megszégyenítő intézkedések alkalmazásától, kéri az orvoskamara az országos rendőrfőkapitányhoz írt levelében, melyben azt is megjegyzik, hogy miután a hálapénz adása és elfogadása egyaránt bűncselekmény, ennek tudatosítása érdekében a vesztegetői oldal elleni fellépés is kapjon nyilvánosságot.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a férfit, aki tavaly májusban egy újfehértói vadászaton szabálytalanul tartott vadászpuskájából egy vétlen lövést leadva halálra sebzett egy helyi férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.
Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
Mégsem kerül feltételes szabadságra a lányunokája sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt férfi, akit június 1-jén, első fokon feltételes szabadságra bocsátottak - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-t.