A vádhatóság kezdeményezésére a bíróság letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú férfit, aki megerőszakolt egy nőt a XII. kerületi Krisztina körút környékén - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Vádat emelt jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt a Nagyatádi Járási Ügyészség egy Somogy megyei idősotthon vezetője ellen, aki több mint 17 millió forintot emelt le egy idős gondozott bankszámlájáról - közölte a megyei főügyészség szerdán az MTI-vel.
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt vádat emelt száztíz ember ellen, aki több mint hatmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Az érintettek a kárt megtérítették - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Életbe lépett a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított pert bevezető jogszabály. Ahogyan arra a törvény címéből is következtethetünk, ennek lényege, hogy a bűncselekmények áldozatai mielőbb kártérítéshez, sérelemdíjhoz juthassanak. Dr. Bognár Alexandra, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvédje segít megérteni az új szabályokat.
Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet - közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.
A párizsi fellebbviteli bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán adócsalás miatti súlyos pénzmosás vádjával a francia jobboldal egyik országosan ismert politikusát, a magyar származású Patrick Balkanyt, Nicolas Sarkozy volt államfő gyerekkori barátját, a Párizshoz közeli Levallois-Perret volt polgármesterét. Feleségét, Isabelle Balkanyt négy év szabadságvesztésre ítélték. Azonnali elzárásukat az egészségi állapotuk miatt azonban nem rendelte el a bíróság.
Közérdekű munkára ítéltek két férfit Békéscsabán, akik valótlan tartalmú írást tettek közzé az egyik közösségi oldalon februárban a koronavírusról - tájékoztatta pénteken közleményben a Békés Megyei Főügyészség az MTI-t.