Mészáros Tamás írása.

Kovács Zoltán szóvivő Twitter-bejegyzését a fél világsajtó azonmód átvette; az MTI pedig egyenesen Havasi Bertalan sajtófőnöktől kapta azt a tájékoztatást, miszerint a miniszterelnök hiúsította meg a brüsszeli egyezséget.

A hír már csak azért is gyorsan elterjedt, mert Orbán hetek óta minden lehetséges alkalommal kinyilatkoztatta, hogy szó sem lehet a migránsok európai szétosztásáról és Magyarország ragaszkodik a balkáni útvonal lezárásához, majd közvetlenül a vasárnap kezdett EU-csúcstalálkozó előtt ellentmondást nem tűrően újra leszögezte ezt az álláspontot.

Ám még hétfőn este kiderült, a kormányfő mégsem ette annyira forrón a kását, mint ahogy arról emberei oly sietve tudósítottak. Persze, Orbán valóban kijelentette Brüsszelben, hogy nem támogatja az „illegális bevándorlók” úgynevezett áttelepítését Törökországból Európába, sőt a már görög területre jutott migránsok szétosztását sem más tagállamokba. Csakhogy ezzel valójában nem vétózott meg semmit, hiszen egyrészt még nem került sor szavazásra a törökökkel kötendő szerződésről, másrészt a majdani befogadási mechanizmus – mint Angela Merkel többször elmondta – semmiképp sem lesz kötelező: csupán az egyes országok önkéntes vállalása szerint működhet. Orbán ennek ellenére igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha az ő személyes ellenállása hiúsította volna meg az unió és a törökök szerinte elfogadhatatlan alkuját – ez a blöff pontosan beleillett az itthoni menekültellenes hangulatkeltésbe. Sőt még ennél tovább is ment, amikor azt állította, hogy a brüsszeli csúcson döntés született a balkáni migránsútvonal lezárásáról.

Az igazság szerint azonban a németek éppen ez utóbbi „megoldást” mindvégig határozottan ellenezték; Merkel józanul kitartott amellett, hogy ezzel a lépéssel humanitárius katasztrófába sodornák Görögországot és a Balkánt, s a felgyülemlő, majd ottrekedt tömeg az egész térséget destabilizálná. Ezért – noha egy korábbi, nem hivatalos, de kiszivárgott határozattervezetben még szerepelt a balkáni útvonal „lezárásáról” rendelkező mondat – az e hétfőn elfogadott szövegben ez a kifejezés már nem található. A nyugati tagországok vezetői felismerték, hogy – ellentétben a visegrádi négyek demagógiájával – az unió külső határait sem Macedóniában, sem Szerbiában, de még Magyarországon sem védik meg a kerítések, mert a görög partokra egyszer eljutott menekülteket már nem tartóztatják fel a szögesdrótok. Az európai határt csak Ázsiában, illetve a tengeren lehet blokkolni – amihez viszont a török kormány együttműködése nélkülözhetetlen.

A brüsszeli alku ideiglenes kudarca éppen ebből a megkerülhetetlen tényből fakad. Jóllehet az európai politikusok úgy hitték, mindent megtettek, hogy még az EU és Törökország március 7-re kitűzött csúcstalálkozója előtt lényegében megállapodjanak a legkényesebb kér­­désekben (Timmermans, az Euró­­pai Bizottság elnökhelyettese egy-két nappal korábban Ankarában magával Erdogannal, Merkel pedig még szombat éjjel is Davutogluval egyeztetett Brüsszelben), vasárnap a török miniszterelnök váratlanul megemelte a megállapodás árát. Nem annyira az eddig már odaígért hárommilliárd eurós támogatás megduplázására bejelentett igénye váltott ki komoly ellenérzést a találkozó jó néhány résztvevőjéből, mint másik két követelése: a török állampolgárok vízumkényszerének előrehozott feloldása, valamint az ország uniós csatlakozási tárgyalásai­­nak meggyorsítása. Hogy már idén júliustól a nyolcvanmil­­liós Törökországból akadálytalanul – vagyis ellenőrizetlenül – lehessen Európába jutni, azt leghevesebben a francia elnök kifogásolta, mégpedig nyilvánvalóan biztonsági megfontolásból; s bár különböző okok miatt, de Olaszország, aztán Görögország és Ciprus is fenntartásokkal élt az iránt, hogy újabb tárgyalási fejezetek nyíljanak meg a török csatlakozásról.

Matteo Renzi nem tartja elfogadhatónak Ankara demokráciadeficitjét, vagyis az erdogani diktatúrát – és csakugyan érthetetlen, hogyan képzeli a jelenlegi török rezsim az ország mai politikai viszonyainak összeegyeztetését az uniós normákkal. A görögök viszont bármiféle megállapodást a ciprusi kormány elismeréséhez kötnek. Egyszóval a Brüsszelben elképzelt megállapodás, amelytől Európa olyannyira remélte a migrációs válság kezelhetőségét, ezúttal meghiúsult. Azért nem sikerült tető alá hozni, mert Davutoglu az utolsó pillanatban tovább feszítette a húrt. És a török pozíció kétségkívül erős, hiszen nincs alternatívája.

De ami a legfontosabb kérdést illeti, abban a tanácskozás zárónyilatkozata értelmében mégiscsak előreléptek a felek. Megegyezés körvonalazódik arról, hogy Törökország együttműködik a NATO-flottával az Égei-tengeren, és értelemszerűen engedi kikötőibe vontatni a megállított csempészhajókat. Ugyanakkor visszafogadja a már Európába jutott, de menekültstátust nem kapottakat, az unió pedig cserében hasonló létszámú, oltalomra jogosult migránst vesz át Ankarától. Ha minden igaz, a következő, március 17–18-án esedékes csúcsértekezlet ezt a koncepciót jóváhagyja; és tudni való, hogy az egyezséget egyetlen tagállam sem akarja megfúrni. A lengyelek – akikkel Orbán folyvást akcióegységet hirdet – csak ahhoz ragaszkodtak, hogy az eddigi áthelyezési kvótákon felül további kötelezettséget ne rójanak rájuk: tehát a vállalt ötezer fő befogadásától nem állnak el.

A magyar miniszterelnök pedig a szlovákokkal együtt csupán úgynevezett jogfenntartó nyilatkozatot tett; vagyis nem támogatja a közös deklarációnak a migránsok áthelyezésére vonatkozó passzusát, de, mint mondta, „nem akadályozzuk meg, hogy a többiek ezt a szöveget elfogadják”. Angela Merkel tehát kedd hajnalban nem csupán kincstári optimizmussal beszélt a jövő heti újabb tárgyalások kilátásairól; még annak ellenére sem, hogy a törökök láthatóan nemcsak az unió, hanem az ő szorult helyzetét is igyekeznek kihasználni. A kancellár minden nehézség ellenére keményen realista – ugyanakkor a megoldás érdekében késznek mutatkozik a megkerülhetetlen kompromisszumokra. A következő napokban kétfrontos küzdelmet vív majd: egyfelől mérsékelnie kell a törököket, másfelől engedékenyebbé próbálja tenni irántuk az olasz–görög tengelyt. Érzékeny libikókajáték lesz ez, még akkor is, ha Donald Tusk és Jean-Claude Juncker besegítenek. Egyvalami mindenesetre biztos – a még­­oly szájjártató keletiek nem fognak Merkelnek keresztbe tenni. És nem csak azért, mert Németországgal nem ajánlatos ujjat húzniuk. Hanem mindenekelőtt azért, mert miközben elszántan folytatják hazai használatra szánt hecckampányukat, tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az általuk propagált kerítések önmagukban semmit sem érnek. Ők is tudják, hogy a schengeni határok védelme nem lehetséges a menekültek szabályozott, legalizált befogadása nélkül.

Ehhez képest Kovács Zoltán az ATV kedd reggeli műsorában összevissza hablatyolt a visegrádi országok, kivált a magyar miniszterelnök helytállásáról, ami meggátolta az elfogadhatatlan brüsszeli alkuk létrejöttét. Mindazonáltal arra a kérdésre, hogy végtére is miféle vétót emelt Orbán Viktor a találkozón, a kormányszóvivő óvatosan mellébeszélt. Miután ő maga nem volt jelen a tárgyalásokon, csak a miniszterelnök a megmondhatója, mi történt.

Vagy úgy.

168ora.hu