Az 1932. december 25-én született Domján Edit 1954-ben kapott diplomát Budapesten, a Film- és Szíművészeti Főiskolán. Ekkor kérte meg kezét osztálytársa, Kaló Flórián, akivel a Szegedre költözésük, a szegedi színházzal kötött szerződésük napján, kötött házasságot a főváros VIII. kerületében. „Tanúkat is a józsefvárosi Tanács folyosóján kerestünk…, majd, mivel pénzünk nem volt, a kollégiumban megebédeltünk és már indultunk is Szegedre…” – olvasható Domján önéletrajzi írásában. A dél-magyarországi színházban – ahol akkor több híresség is fellépett – 1954-ben elkezdett karrier az elkövetkező esztendők viharaitól eltekintve meredeken ívelt felfelé, egészen a kivételes tehetségű művésznő halála napjáig.

Az 1956-os forradalom és következményei

A szegedi sikerek meghozták volna az előrehaladás lehetőségét… 1957-ben Ádám Ottó a fővárosi Madách Színház rendezőjeként szerződést ajánlott Domján Editnek. A házaspárnak azért sem lehetett, mert Kaló Flórián az 1956-os forradalom első napjaiban „exponálta” magát: Sinkovits Imrével, Gobbi Hildával a „Talpra magyar!”-t és a Szózatot szavalták el – ebből következően a szabadságharc leverését követően szó sem eshetett arról, hogy vidékről Budapestre kerüljön, egyfajta büntetés volt ez abban a korban.
A nagyszerű művésznő szolidaritást vállalt férjével – annak ellenére is, hogy Ő maga vágyakozott a Madách Színházba, és mint minden művész, a sikerekre.
Erre a legközelebbi alkalom 1961-ben kínálkozott. A büntetők, az akkori politikai-kulturális vezetők felmérték, hogy a legsúlyosabb csapást az újabb négy esztendővel tudják a házaspárra mérni… Gobbi Hilda így vallott erről: „Edit és Kaló Flórián is kapott ajánlatot Budapestre. Ők nem tervezték hosszúra a szegedi létet, bármilyen jól is érezték magukat, hiszen Budapestre, az ország fővárosába vágyakozott mindenki. Zavaros viszonyok voltak 56-ban és hát Kaló Flórián is elmondott egy-két verset… s ezért úgy gondolták, hogy jobb nekik a szegedi éghajlat. Mint afféle értelmiségi házaspár, könyveket és hanglemezeket gyűjtöttek, együtt látogatták a szegedi könyvesboltokat, antikváriumokat.”
*

1969-re talán a sok munka, talán a siker nem egyforma volta okán, felborult a korábbi harmonikus egyensúly Kaló Flórián és Domján Edit között és a válás mellett döntöttek. Ezt követően a művésznőnek már nemigen volt ideje a magánéletre – néhány futó viszony inkább zárkózottá és és befelé fordulóvá tette. Ekkor, 1972-ben ismerkedett meg Szécsi Pállal, aki nagy megtiszteltetésnek tartotta a híres színésznő szerelmét, de idővel, mások pikírt megjegyzéseinek hatására (a nagy korkülönbségre utalva) eltávolódik Edittől, majd tíz-tizenegy hónap együttélés után lassan elhidegült kapcsolatuk.
Mindazonáltal a szakítást Domján Edit kezdeményezte, Szécsi Pál erős alkoholizálása miatt. Egy alkalommal, mikor a slágerénekest eszméletvesztéssel járó alkoholos éjszaka után elvitték a művésznő lakására – aki akkor már egy hete nem látta a fiatalembert – annak kijózanodása után kezébe nyomta ruháit, a holmijait és megkérte, hogy végleg költözzön el tőle (amit Szécsi apatikusan végrehajtott). – Edit napok múltán levelet írt az Egyesült Államokban élt nővérének, akit megkért, hogy vigyázzon öccsére… „Szeretetem nemelzárható és újra kinyitható csap… az állandó marad továbbra is” – üzente az Amerikába írott levelében s ezzel a magánéleti zavaros gyötrődések végére akart pontot tenni.
*

1972. december 26-án este a Candida című előadásra került volna sor a Madách Színház kamaraszínházában. Az ügyelő késő délután már aggódni kezdett, mert a főszereplő – ti. Domján Edit – nem jelent meg, bár Ő mindig pontos volt, és már csak kevés idő maradt a fellépésig. Balsejtelem fogta el kolléganőjét, Nagy Annát is… Traub Pál, az ügyelő, telefonon beszélt Ádám Ottóval, az igazgatóval, hogy mit tegyenek. – Az ő tanácsára taxit hívtak és elmentek Edit Fürst Sándor (ma: Hollán Ernő) utcai lakására. Traub Pál, Mensáros László, Bálint András és Nagy Anna szinművészek szorongtak a taxiban a megérkezésig. Mensáros először a szomszédainál érdeklődött, hogy hallottak-e mozgást a művésznő lakásában… időközben Traub Pál a levélbedobón keresztül észrevette a félig nyitott fürdőszoba kádjában lebegő testet. Feltörték az ajtót, de már későn – csak a beállt halált tudták konstatálni. A halottkém szerint több órája nem élt már… Az asztalon búcsúlevél, a fürdőszobában orvosságos üvegek, zsillett pengék. Aki mindezt végigcsinálta, az a végsőkig elszánta magát. Kaló Flóriánhoz is írt búcsúlevelet, amiből kiderült, hogy mennyire tudatosan készült a halálra, csakhogy mindezt a környezete nem vette észre… 

Rendőrtábornokok kék fényben

„Az új Fidesz-kormány egyik legfontosabb dolga lesz az ügynökkérdés rendezése…”

Deutsch Tamás, ifjúdemokrata politikus szerint – ha kormányra kerül a pártja – mindenki alanyi jogon megkapná az összes, rá vonatkozó teljes dossziét, ha pedig az érintett akarja, a tartalmát nyilvánosságra hozhatja.
„Tiszta vizet kell önteni a pohárba, olyan törvényt kell alkotni, amely lehetővé teszi, hogy az információs önrendelkezési jog alapján mindenkiről mindent nyilvánosságra lehessen hozni” – tájékoztatta a sajtó munkatársait a Fidesz MPSZ jövőbeli terveiről Deutsch, majd hozzátette: „az új polgári kormány a 2002 utáni valamennyi egyéni és közösségi szabadságjogokat lábbal tipró cselekményt részletesen kivizsgálja… különösen a 2006. október 23.-án történteket.” A bűnösöket felelősségre kell vonni, az áldozatoknak jóvátételt kell adni – jelentette ki Orbán Viktor egykori minisztere.
*

1998-2002 között, a polgárinak nevezett Fidesz-kormány idején, nem tartoták fontosnak az ügynökakták sorsának rendezését. A Horn-kormány éveiben, 1995-ben kezdődött első belügyi iratfeltárás, majd a Történeti Levéltár létrehozása utáni következő, említést érdemlő dátum a 2003. év: a Medgyessy-kormány által benyújtott irategyesítési törvényt a Fidesz nem támogatta, vagyis ekkor sem szavaztak az ügynökdossziék kutathatóvá tételére. 
Az irategyesítési törvényt 2005-ben módosította az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció, többek között bővítve az anonimizálás nélkül megismerhető adatok körét – a fideszes képviselők ekkor sem mondtak igent, „csak” tartózkodtak a parlamenti szavazásnál. Azokat az ügynököket, akik a rendszerváltás után tovább szolgáltak (!), és akiknek az anyagait az SZDSZ akarta nyilvánosságra hozni, a Fidesz védte: adataik nyilvánosságra hozása ellen szavazott. (Kövér László, aki 1998-2000 között felügyelte a titkosszolgálatok tevékenységét, egyenesen megtiltotta, hogy személyével kapcsolatban az 1990 utáni kormánytagok átvilágítását célzó vizsgálóbizottság bármiféle adatot ismertté tegyen…)

Csak 2002 után „tiportak lábbal” egyéni és közösségi jogokat? Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. évi egyezkedéseit, majd a rendszerváltást követő időszakban, 1990 és 2002 között, nem történtek törvénytelenségek? - Írásunkat útmutatónak szánjuk: felfrissítjük a törvényhozók emlékezetét, azokét is, akik részben felelőssé tehetők bűnüldözés, az igazságtétel elmaradásáért… 

„Magyarország egy konszolidált ország…”

Pető Iván (1992 után az SZDSZ elnöke) 1993-ban, az egyik izraeli látogatása alkalmával, kijelentette: „Magyarország egy konszolidált ország, ahol a jövő évi, 1994-es, választások nyomán bekövetkezhető kormányváltozás nem kell, hogy nagyobb megrázkódtatással járjon, mint más rendezett, biztosított európai államban. Tehát azt az álláspontot valljuk és képviseljük Izraelben is – vélekedett – hogy Magyarországon a folyamatosság garantált.”
Ami nem vitatható: a magyar rendőrség tiszti állományának közel hatvan százaléka nem tett hűségesküt az 1990-es választások után a Köztársaságra. E rendőrtiszti különítmény, mondhatni mini-hadsereg, inkább vállalta az átmeneti egzisztenciális bizonytalanságot, mintsem a pártállamnak tett elkötelezettségük megszegését. A létbizonytalanságuk természetesen nem szó szerint értendő: az elvtársak többsége még idejében fegyveres őrző-védő üzleti vállalkozásba kezdett – kihasználva az átvilágításuk elmaradását – a demokratikus káosz, mint ismeretes, ugyanis az addig összeharácsolt vagyonukat is meghagyta. Az uniformisba bújtatott pártállami zsoldosok egykori kapitányait (mindet) természetesen nehéz lenne bemutatni, de jó néhányról közelképeket villanthatnak fel azok, akik az önkényuralom fél évszázadán keresztül érintkezésbe kerültek velük.

Elsőként talán Komáromi Tibor elvtársról, a kishalnak számító ezredesről szólnék, a név a futball világát jólismerők számára sem ismeretlen. Ez a derék belügyminisztériumi sportoló, Biszku Béla kedvence, már a kezdetek kezdetén ott volt a világhírű Puskás, Kocsis, Hidegkuti-vezérelte Aranycsapat háza táján. Játékosként ugyan sohasem fért be a legendás tizenegybe, ám bárhová is utaztak, Komáromit mindig delegálták. 1956 után került, mint megbízható, kipróbált Dózsa-sportoló, az ÁVH-központból átvedlett ORFK Vizsgálati Főosztályára, itt dolgozott 33 éven át, nyomozóként, vizsgálótisztként – mindvégig, amíg csak tartott a kádári gulyáskommunizmus.
1990-ben (ki tudja miből?) hasonszőrű társaival együtt alapította meg a Matula Információs ésNyomozó Irodát, éppen olyan szakértelemmel, mint a nála is hirhedtebb Szabó László a sajátját vagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság verőlegényei az Őrmester Kft.-t.
Ezekből az információs és nyomozó irodákból kerültek ki egyebek között azok a szigorúan titkos iratok, fotodokumentumok, melyeket a népi rendőrség szakemberei készítettek a két öngyilkosságot elkövetett művész, Domján Edit és Szécsi Pál lemeztelenített holttesteiről…
E szigorúan titkos felvételeket, jegyzőkönyveket – hasonlóan más bűnügyek és politikai perek iratanyagaihoz – egyszerűen ellopták a nyugdíjba vonult rendőrtisztek, majd az érdeklődőknek, politikusoknak, szerkesztőségeknek az akkori árfolyamon, 20-100 ezer forintért adták el.

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: „Edit holtteste eladó” c. kézirata alapján
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár