h i r d e t é s

Egész évben erre a hétre várt a tudományos világ: átadják a Nobel-díjakat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Egész évben erre a hétre várt a tudományos világ: átadják a Nobel-díjakat

2016. október 03. - 08:11
0 komment

 

Október 3-a és 13-a között jelentik be, kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.

Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A hagyományoknak megfelelően csütörtökre volt várható az irodalmi kategória nyertesének kihirdetése, a díjat odaítélő Svéd Akadémia egyik tagja azonban a napokban közölte, hogy hogy héttel később, október 13-án lesz a bejelentés.

Október 7-én Oslóban ismertetik a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 10-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.

A díjakat, amely mellé idén is 8 millió svéd korona jár, hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel-halálának évfordulóján, december 10-én adják át. (MTI) / hvg.hu


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;