h i r d e t é s

Egy hét, és eldől: a britek elhagyják-e Európát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy hét, és eldől: a britek elhagyják-e Európát

2016. június 16. - 08:03
0 komment

Már vízi ütközeten is túl vannak az eddig sem finomkodó két tábor hívei, és még csak most jön a hajrá - írja az Index.

blog.sonneil.com

Egy héttel a vége előtt erősödtek a Brexit-pártiak, de az utolsó pillanatokban minden megfordulhat.

Szerdán már szabályos vízi ütközet is lezajlott a két tábor között, igaz, azért ágyúk helyett inkább tömlővel locsolták egymást. A kakaskodás a Tower Bridge-nél csúcsosodott ki, amikor a UKIP-vezér Nigel Farage vezetésével a kilépéspárti halászok flottilája összefutott a rivális csónakokkal. A maradáspártiak nevében Bob Geldof rocksztár szólt át hangosbeszélőn a csalónak nevezett Farage-nak, aki viszont undorítónak és szégyenteljesnek nevezte az ellentiltakozást.

A bent maradás mellett kampányoló David Cameron miniszterelnök többek között őrültségnek nevezte, hogy „tönkretegyék a gazdaságukat” a kilépéssel, de vizionált már háborút is, ha otthagyják az Európai Uniót. A bennmaradáspárti politikusok az utóbbi időben minden érvet bedobtak e téren, Cameron legutóbb arról beszélt, hogy egy gazdasági pokolgép lenne a kilépés.

A tagság mellettiek közül sokan Sadiq Khanban, London új polgármesterében látják az egyik potenciális megmentőt, az Evening Standard szerint a Cameronnal is együtt kampányoló muszlim polgármester egy utolsó heti kampánykörútra készül, hogy legalább a munkáspárti szavazókat próbálja meggyőzni. A lap szerint váltani fog, azt próbálja kihangsúlyozni, hogy a tagság melletti szavazat a pozitív, és hazafias döntés.

Nagy-Britannián kívül az európai tisztviselők is egyre drámaibb nyilatkozatokat adnak. Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke a német Bildnek már arról beszélt, hogy ha az unió túl is élné, az biztos, hogy mindenki veszítene a britek kilépésén.

A kilépés akár a nyugati politikai civilizáció végét is jelentheti

– mondta Tusk, aki szerint nem lehet előre látni a hosszútávú következményeket.

A sztárok is beszálltak

Brit világsztárok sem hallgatták el a véleményüket az Európai Unióról. Az Oscar-jelölt színésznő Keira Knightley a We Are Europe EU-párti szervezet videójában üzente, hogy csak 5 másodpercbe telik behúzni egy ikszet a szavazólapon, ezért mindenki menjen el voksolni, és ne hagyja, hogy mások elcsesszék az életét. A videókampány a fiatalokat szeretné mozgósítani, akik többségének semmi baja nincs az Európai Unióval.

Május végén 250 híresség írt alá egy uniópárti nyilatkozatot, többek között a Sherlock-sztár Benedict Cumberbatch, a Drót főszereplője, Dominic West, az amerikaiak kedvenc brit sármőre, Jude Law, és a Harry Potter sorozat gonosz boszorkányaként elhíresült Helena Bonham-Carter. Emma Thompson azt nyilatkozta, hogy őrültség lenne kilépni, mert éppenhogy le kellene bontani a határokat, nem újakat fölhúzni. A Top Gear házigazdáza, Jeremy Clarkson szerint Nagy-Britanniának egyedül kevés befolyása van a világra.

A színészlegenda Michael Caine viszont hátat fordítana Brüsszelnek, mert az EU-t irányító kvázi kormány szerinte túl messzire ment. A Forma-1-vezér Bernie Ecclestone is azt akarja, hogy a britek elhagyják Európát. Még azt is hozzátette, hogy Vladimir Putin az a fajta vezető, akinek irányítania kellene Európát, mert ő például megoldaná a szíriai helyzetet.

index.hu