h i r d e t é s

Egyelőre nem teltek be a férőhelyek az ELTE gender szakán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyelőre nem teltek be a férőhelyek az ELTE gender szakán

2017. augusztus 10. - 13:13

Egyelőre nem teltek be a férőhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) társadalmi nemek tanulmánya mesterszakon. - írja az eduline.hu.

Illusztráció: hirado.hu

 Valószínűleg meglehetősen kis hallgatói létszámmal indul szeptemberben a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés az ELTE-n

- írta a Magyar Hírlap csütörtöki számában. Eddig tízen jelentkeztek a szakra, de még várják a pótjelentkezéseket.

Forrás: eduline.hu

Kövér-Van Til Ágnes, a társadalmi nemek tanulmánya szakigazgatója a lapnak azt mondta, hogy összesen tizennyolc helyet hirdettek meg, és a jelentkezőknek kutatási tervet kellett bemutatniuk a felvételin. 

Beszélt arról is, hogy az új szak a magyar társadalom problémáival akar foglalkozni, nem pedig megszüntetni a férfiak és a nők közti biológiai különbségeket.

eduline.hu