Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Magyarország első utánpótlás-kollégiuma működött Pacsán, az egykor ifjú tehetségektől nyüzsgő épület négy éve lakatlan kísértetkastély. Helyszíni riport.
megtekintés
Bár a világ más tájain is kínlódnak olykor a pálya alkalmasságával, olyan fiaskóba kevés helyen futottak bele, mint most Felcsúton.
megtekintés
Emblematikus alakját veszítette el a Gyöngyös AK. 72 éves korában elhunyt Halmóczki Ferenc, az egylet egykori játékosa, edzője, technikai vezetője, intézője.
megtekintés
Miközben a Pest megyei rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el Csipes Tamaráék drogfogyasztása ügyében, kiderült, hogy a kajak-kenu szövetségben kezdetben nem is vették olyan komolyan a lebukást.
megtekintés
Egyes sajtóhírek szerint egy buliban, véletlenül került kokain Csipes Tamara és Dombvári Bence italába.
megtekintés
Bár csak tavaly áprilisban adták át a felcsúti Pancho Arénát, máris cserélni kell a gyepet és a vízelvezető rendszert.
megtekintés
Égeti a pénzt a felcsúti focicsapat. A csapatot működtető gazdasági társaság ahogy 2013-at, úgy 2014-et is veszteséggel zárta - derül ki a cég beszámolójából.
megtekintés
Solymosi Péter és Kim Ojo magasröptű kommunikációja az Újpest - Győr meccsen
megtekintés
Minden rekord megdőlt hajnalban.
megtekintés
Évtizedek óta nem vártak ennyire mérkőzést a bokszrajongók, mint a három világbajnoki övért Las Vegasban összecsapó Floyd Mayweather és Manny Pacquiao meccsét, amelyen egészen biztosan több lesz, mint „három csapás”!
megtekintés
Nyikita Kucsarov idei első playoff-gólja és Ben Bishop káptázatos védései – a legnagyobbról videó a hajtás alatt – rögtön a Tampa montreáli győzelmét hozta a két csapat főcsoport-elődöntőjének első meccsén.
megtekintés
Megbukott a drogteszten a júniusi Európai Játékokra készülő kajak-kenu válogatottból Csipes Tamara és Dombvári Bence.
megtekintés
Pénzmosás és kábítószerrel való visszaélés miatt adott ki körözést az Interpol.
megtekintés
A világranglistán 86. magyar játékos éppen párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal csapott össze a négy között.
megtekintés
Roonie O'Sullivan ellen vizsgálatot indítottak, mert a snookeres egy olyan apró kis trükköt használt, ami a szabályok szerint tilos.
megtekintés
Szintet lépett Orbán Viktor faluja, innen már csak egy lépés a Rolling Stones.
megtekintés
A toronymagasan listavezető Juventus 2-1-re kikapott a Torino vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
megtekintés
Magabiztosan, tízezer néző előtt 3-0-ra nyert a Ferencváros a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati első mérkőzésén.
megtekintés
A Ferencváros új kabalaállata a Diósgyőr elleni szombati rangadón mutatkozott be.
megtekintés
A nyolcasoknál az amerikai Harvard Egyetem, a sárkányhajósoknál pedig a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg a Dunai Regatta evezősversenyt a folyó fővárosi szakaszán.
megtekintés
Az Újpest FC az állami tulajdonú Nemzeti Sportközpontoktól bérli komplexumát, a szerződés viszont ősszel lejár.
megtekintés
Rákosi-páholy, légópince, Puskás Öcsi öltözőpadja – az MNO f22 most megmutatja a rekonstrukció előtt álló „Népstadion” rejtett zugait.
megtekintés
A budaörsi rendőrök várják azok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni Benkó Barbara pilisvörösvári hegyikerékpáros olimpikon balesetével kapcsolatban.
megtekintés
Nem csitulnak a kedélyek az elgázolt Benkó Barbara ügyében.
megtekintés
A Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint morális problémák akadtak a tavalyi szezonban, de idén kiküszöbölték azokat.
megtekintés
Olcsóbban tankolhatnak a Mol-kutakon a regisztrált futballszurkolók , ha ehhez egy újabb kártyát váltanak ki - közölte az MLSZ:
megtekintés
A férfi az egyesület nevében vette fel a pénzt, de saját magára költötte azt.
megtekintés
A labdarúgó OTP Bank Ligában 15., azaz kieső helyen álló Lombard Pápa Termál FC vezetősége szerződést bontott Lengyel Ferenc vezetőedzővel.
megtekintés
Életének 71. évében meghalt Konrád Ferenc, Montreal olimpiai bajnoka, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó - adta hírül honlapján kedden a hazai sportági szövetség.
megtekintés
Remek hangulatú úszóversenyt rendezett az Új-Hullám SE a Nipl Stefánia Uszodában.
megtekintés
Olyan nagymester ócsárolta a nők sakktudását, akit Polgár Judit nyolcszor legyőzött, míg ő csak háromszor tudott diadalmaskodni ellene.
megtekintés
Feladta magát a férfi, aki csütörtökön elgázolta, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikont.
megtekintés
Korábban mi is megírtuk, hogy kiszálltak a felcsúti foci támogatói közül Simicska Lajos érdekeltségei, többek között a Közgép.
megtekintés
Letették a Nemzeti Kézilabda Akadémia Balatonbogláron épülő sportcsarnokának alapkövét.
megtekintés
Akik arra számítottak, hogy két óra alatt legalább egyszer valamiféle halk moraj fölhangzik a Magyar Sport Házában, alaposan melléfogtak: a kézilabda-szövetség péntek délutáni közgyűlésén a béketábort meghazudtoló egységben választották elnökké Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját.
megtekintés
A Magyar Kézilabda Szövetség 2015-ös küldöttgyűlése, egyúttal tisztújító kongresszusa elsöprő fölénnyel Kocsis Mátét választotta meg elnökének.
megtekintés