h i r d e t é s

Elhunyt a Steely Dan jazzrockbanda alapító gitárosa, Walter Becker

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Elhunyt a Steely Dan jazzrockbanda alapító gitárosa, Walter Becker

2017. szeptember 04. - 10:35

 

Elhunyt 67 évesen Walter Becker, a Steely Dan amerikai jazzrockbanda alapító gitárosa - írta meg hétfőn a BBC News.

Walter Becker - Forrás: Variety

Becker júliusban már kihagyta az együttes koncertjeit, de ennek okát nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy azt sem, hogy mi vezetett korai halálához.

"Walter lábadozik, remélhetőleg hamarosan jobban lesz" - mondta a Billboard magazinnak a közelmúltban kollégája, Donald Fagen.

A Steely Dan együttes világszerte több mint 40 millió albumot adott el, és 2001-ben a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába is beiktatták őket.

Fagen közleményben búcsúzott Beckertől. Mint írta: "Okos volt, kitűnő gitáros és nagyszerű dalszerző. Az emberi természetet és saját magát illetőleg is cinikus volt és hisztérikusan mulatságos".

Becker és Fagen még diákkorukban, New Yorkban kezdtek együtt zenélni. A hetvenes évek elején költöztek Kaliforniába, ott alapították az együttest Jeff Baxter és Denny Dias gitárossal, Jim Hodder dobossal és David Palmer énekessel.

A banda egy szexjátékszerről kapta a nevét, amely William Burroughs Meztelen ebéd című regényében szerepel. Első albumukat 1972-ben adták ki Can't Buy a Thrill címmel.

1981-ben ugyan felbomlott az együttes, de 1993-ban újra összeállt és két újabb lemezt készítettek, ezek egyike, a Two Against Nature elnyerte az év lemeze díjat a Grammyn. 

Becker szólókarriert is befutott, két albuma jelent meg. (MTI)


 
h i r d e t é s
;