Cége tiszteleg „fáradhatatlan hajtóereje” előtt, amely úttörő szerepet játszott a „soft power” öltözködésben és globális birodalmat épített.
92 éves volt.
Meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője – olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében.
A magyar televíziózás egyik legismertebb személyiségére emlékeztek a Szent István Parkban megrendezett összejövetelen.
A színművésznő kilencvenöt éves volt, alapító tagként működött közre a Katona József Színházban, és hosszú éveken át játszott a Nemzeti Színházban is.
Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk - közölte a Demokratikus Koalíció.
Elment Cserkuti József, vagy ahogy mindenki szólította, Öcsi.
Gyászolnak a tagok és a rajongók is.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr 83 éves volt.
Tatabánya egykori polgármestere 44 éves volt.
Meghalt az a kínai katonai orvos, aki leleplezte, hogy a kínai kormány húsz éve eltussolta az akut légúti megbetegedés (SARS-) járványt.
Izraelben elhunyt 87 éves korában Hajim Topol, Izrael legismertebb színésze, a Hegedűs a háztetőn legendás tejesembere - jelentette az izraeli média csütörtök reggel.
A 61 éves színész február elején szenvedett agyi aneurizmát.
Életének 83. évében, március 1-jén meghalt Kapronczay Károly történész, orvostörténész, levéltáros, múzeum- és könyvtárigazgató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Elhunyt Dr. Kovács Zsuzsa, kódexkutató, irodalomtudós, akit 2022 októberében a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat kilakoltatott otthonából.
A budapesti Farkasréti temetőben tartják Tamás Gáspár Miklós nyilvános temetését. A szertartás január 31-én, kedden, délután fél 3-kor kezdődik.
89 éves korában elhunyt Mécs Imre, az egykori 1956-os halálraítélt és az Szdsz alapítótagja.
Életének 98. évében elhunyt Varga Ferenc olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakos, a sportág első magyar ötkarikás dobogósa.
Lollobrigida tulajdonképpen a régi korok utolsó élő filmcsillaga volt, távozása most végleg lezár egy korszakot
Hetvennégy éves korában meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselője.
Mindössze 54 évet élt.
Tatjana Patitz, a kilencvenes évek szupermodellje, 56 évet élt.
70 éves korában súlyos betegség következtében meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész.
Csütörtökön meghalt Pelé.
Életének 65. évében, szombat hajnalban meghalt Kreutz László zenész, író.
A színésznő halálát hétfő este gyermekei is megerősítették: "Bármilyen ikonikus volt a képernyőn, még csodálatosabb anya és nagymama volt."
A mai napon csendben elhunyt Hegedűs Zsuzsa szociológus, filozófus - értesült lapunk a családtól kapott információk alapján.
87 éves korában elhunyt Jerry Lee Lewis énekes-zongorista, az ember, akinek a rock and rollt köszönhetjük.
Az egyik legbefolyásosabb osztrák üzletember felépített egy globális márkát és letette névjegyét a sport világában is.
James Bond filmekben is játszott a skót színész, de talán a Harry Potter filmekből ismerjük leginkább.