h i r d e t é s

Ellentmondásos orákulum – Kövér a választásról és az unióról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ellentmondásos orákulum – Kövér a választásról és az unióról

2017. augusztus 19. - 09:33

Amikor egy olyan ember emelkedik szólásra, akiről széles körben ismert az, hogy magatartása egyáltalán nem felel meg annak a kívánalomnak, ami egy politikust jellemez, feszült nyugtalanság üli meg a józan szemlélőt.

A rossz nyelvek által a Parlament házmesterének kikiáltott bajuszos rettenete ismét szükségét érezte egy újabb, már csak gyenge gyomorgörcsöt semmint büszkeséget keltő ünnep közeledtével megszólalni.

Nem világos, hogy a Magyar Idők milyen céllal működik. Különösen olvasói tekintetében jelent ez gondot. Hiszen az azt pénzelő politikusokon kívül legfeljebb a jobb sorsra érdemes ellenzéki újságírók olvassák azon egyszerű célból, hogy tájékoztatni tudják azokat, akiknek jobb dolguk is van, mint pártpropaganda firkálmányokra szórni el amúgy megnyirbált jövedelmüket.

Ünnepi interjújában Kövér a szokásos mantrákat ismételgette. Ez nem jelent újdonságot. Hajlunk rá, hogy egyetértsünk Kövérrel, amikor azt mondja, hogy „a józan ész alapján elképzelhetetlen, hogy ne a Fidesz- KDNP nyerjen 2018 tavaszán.” Ez aligha lehet másképpen, hiszen a jelenleg hatályos választási törvények egyedül a Fidesznek kedveznek. Nem meglepő, hiszen a szóban forgó törvénynek nevezett csalást e párt kreálta hatalmon maradását biztosítandó.

Így igaznak tűnik az a meglátás, hogy a 444 talán a legnagyobb freudi elszólások egyikét szúrta ki az interjúban.

Ugyanakkor Kövér víziója a végnapjait élő Európai Unióról inkább egy régen feledni vágyott emléket éleszthet fel sokakban. E gondolatot Hofi foglalta össze kiválóan.

„Egyszer azt mondtam, hogy a kapitalizmus haldoklik. Sokaknak tetszett. Ja. Ebben úgy hisznek. Figyeld meg, ha a kapitalizmus megdöglik és elássák, ott lent is jobban fognak élni, mint mi itt fönt. És amikor éjfélkor szellemjárás lesz, akkor nem ők jönnek föl kísérteni, hanem mi megyünk le. Enni.”

Ilyenformán az, hogy Kövér jóslatainak csak akkor van realitásuk, ha abba pártja mocskos mancsaival beletúr, arra enged következtetni, hogy emberünk nem több közönséges szélhámosnál. Ami egyben további kínos kérdéseket vet fel a párttal szemben is, amelyik soraiban megtűri.