h i r d e t é s

Elszólta magát – Tarlós buktatta le Orbánt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elszólta magát – Tarlós buktatta le Orbánt

2016. január 17. - 09:26
1 komment

Egy politikai párt szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábban feltételezhetően nem mondott igazat Habony Árpád kormányzatban betöltött szerepéről, ezért azonnal magyarázatot kell adnia az ügyben.

Fotó: RTL Híradó

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően telefonon az MTI-nek azt mondta, a kormányfő tavaly áprilisban kijelentette, „nem ismer Habony Árpád nevű személyt és a kabinet kifizetési listáján sem szerepel ilyen név”.

Ezzel szemben Tarlós István főpolgármester a napokban, a Budapest és a kormány közötti finanszírozási vita végén köszönetet mondott Habony Árpádnak, aki közvetítőként járt el közte és a miniszterelnök között – fejtette ki Szilágyi György, aki szerint ebből az derül ki, hogy Orbán Viktor hazudott, és Habony Árpádnak van kormányzati szerepe.

Kiemelte, súlyos kérdéseket vetne fel, ha kiderülne, a kormányfő „az utcáról bíz meg ismeretlen embereket hasonló ügyekben”, ezért a Jobbik szerint a kormányfőnek minél hamarabb tájékoztatnia kell a közvéleményt a valóságról.

 

168ora.hu

1 komment