h i r d e t é s

Eltűnt a leggyűlöltebb orosz tábornok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltűnt a leggyűlöltebb orosz tábornok

2023. március 29. - 13:37

Rusztam Muradov vezérezredes, a Keleti Katonai Körzet parancsnoka hivatalosan szabadságát tölti, de a hírek szerint valójában menesztették.

Rusztam Muradov vezérezredes - Forrás: wikipedia

Az orosz fegyveres erők földrajzi-adminisztratív egységeit nevezik katonai körzeteknek, amelyek védelmi szempontból az országot öt részre osztják: a Nyugati, a Déli, a Központi és a Keleti Katonai Körzet valamint az Északi Flotta.

Közülük a két leghatalmasabb az Központi és a Keleti Katonai Körzet. Utóbbi parancsnoka 2022. október 5-től Muradov vezérezredes.


Piros: Nyugati; Barna: Déli; Zöld: Központi; Sárga: Keleti; Kék: Északi Flotta - Forrás:Wikipédia

Egyben ő az orosz hadsereg talán leggyűlöltebb vezetője, akire katonái obszcén gúnynevet ragasztottak. Erre Ukrajnában szolgált rá azzal, hogy az embereit gyakran olyan támadásokba hajszolta, amelyekből senki sem tért vissza.

Muradov tábornok legtöbb katonája a tavaly október-novemberi Pavlivka elleni elhúzódó ostromban, illetve a Vuhledar elfoglalásáért indított offenzívában esett el.

Többek között itt semmisült meg az elit 155. tengerészgyalogos dandár és a tatár önkéntesekből álló Alga zászlóalj is. De volt olyan, amikor a támadók egyetlen nap több mint harminc gyalogsági harcjárművet veszítettek el úgy, hogy azok szinte sértetlenül kerültek az ukránok kezére.

A harctéri kudarcok miatt az utóbbi időben már Moszkvában is egyre elégedetlenebbek voltak Rusztam Muradovval. Hivatalosan azonban még nem erősítették meg a tábornok menesztését, csak annyit közöltek, hogy jelenleg szabadságát tölti.

A washingtoni székhelyü Institute for the Study of War (ISW) azonban úgy értékeli, hogy ez akár a tábornok leváltását is jelentheti. Az amerikai szakértők is emlékeztetnek Muradov számos katonai melléfogására és idézik az egyik orosz forrásukat, amely szerint a tábornokot vagy leváltották, vagy önként mondott le posztjáról.

Az ISW szakértői idéznek egy másik orosz katonai forrást is, amely szerint inog a szék a Központi Katonai Körzet parancsnoka alatt is. Bár az amerikai elemzők egyelőre még nem találtak konkrét utalásokat Jevgenyij Nyikiforov vezérezredes leváltására, de az ő csapatai sem szerepelnek valami fényesen az ukrajnai háborúban. Márpedig a harctéri fiaskók előbb-utóbb a parancsnokok leváltásához vezetnek Oroszországban.


Az ISW térképe a kelet-ukrajnai front tavaly novemberi helyzetéről. Zöld körök jelölik a legsúlyosabb harcok helyszíneit. Kék az ukránok, piros az oroszok által ellenőrzött területek. - Forrás: Twitter/ISW

Érdekes fejleményként említik a washingtoni szakértők, hogy egyre több orosz forrás dícséri a korábban ugyancsak leváltott Szergej Szurovikin hadseregtábornokot. Az Armageddon tábornokként elhíresült katonai vezetőt nem sokkal azt követően menesztették, hogy az ő utasítására adták fel az oroszok a Dnyeper folyó nyugati partján fekvő Herszon városát. Ugyanakkor a szakértők azt is megjegyzik, hogy ha a tábornok nem ad parancsot a visszavonulásra, akkor több tízezer orosz katona eshetett volna halálos csapdába.

Az ISW által idézett orosz források úgy tudják, hogy Szurovikin mégsem lett teljesen kegyvesztett, mi több, ő irányíthatja majd a közelgő ukrán offenzíva elleni védekezést. A források a hadseregtábornokot jobb stratégának tartják, mint Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, aki jelenleg az ukrajnai orosz erők parancsnoka is.

Az ISW katonai szakértői egyébként úgy vélik, hogy a katonai vezetők leváltása helyett jobb lenne, ha az oroszok inkább alaposan elemeznék az ukrajnai kudarcaik okait és azokat próbálnák megszüntetni. Szerintük ráférne egy alapos korszerűsítés az orosz fegyveres erők vezetési struktúrájára és át kellene formálni a vezetők gondolkodását is. Ezek azonban jelenleg megoldhatatlannak tűnő feladatok, így egyszerűbb, ha leváltják a sikertelen harctéri parancsnokokat. (Infostart)