Érdemes-é örökbe fogadni a homoszexuálisokat?
Novák Katalin a hatalmi gépezetben nem a héják, hanem a galambok közé tartozik.
Novák Katalin tárcanélküli miniszter - Fotó: Illyés Tibor / MTI
A miniszteri feladatkörét, a családi ügyekkel foglalkozást nem is lehet emberség nélkül gyakorolni. Néha persze belecsúszik kommunikációs hibákba. Például akkor, amikor a kamerák előtt ablakot pucolt. Nyilván nem akart bennünket, újságírókat megsérteni azzal, hogy a kezében lévő "popsitörlőnél" (by Szabó Tímea) alkalmasabb újságpapírt használta volna.
Legutóbbi interjúja felhördülést váltott ki a nyilvánosság fórumain. Szerinte „A homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése pillanatnyilag nem szerepel a magyar emberek első száz problémája között." (Index.hu, 2021.02.19.) Mi, újságírók rögtön lecsaptunk a mulatságos mondatra, a legszellemesebben Szele Tamás fogalmazott: „Homoszexuális ismerőseim közül egyikük részéről se merült fel olyan igény, hogy őket a magyar emberek fogadják örökbe.” (Facebook.com, 2021.02.19.) A terjedelmes beszélgetésből kiviláglik, hogy a miniszter asszony nem a homoszexuálisokat akarta örökbe fogadtatni. Azt hangoztatta inkább, hogy az említett kisebbség tagjai ne fogadhassanak örökbe állami gondozásban lévő gyereket.
Mégse állítható, hogy azok a fránya újságírók tudatosan értették félre Novák Katalint. Nem árt, ha a közszereplők megbarátkoznak ama gondolattal, hogy az összefüggéseiből kiragadott mondatnak is kötelező magáért beszélnie. Ha ezt nem teszi meg, akkor megérdemli a sorsát. Mindazonáltal a családügyi miniszter ezúttal talán nem is érdemli meg az egyértelmű elmarasztalást. Az interjúnak mindig van társalkotója, az újságíró. Ha ő úgy foglalta írásba a beszélgetőpartner szavait, hogy azok félreérthetőek, akkor bizony a felelősségben meg kéne osztoznia az interjúalannyal.
Hercsel Adél nemrégiben igazolt át a HVG-től az Indexhez. Láttam néhányszor tévés vitaműsorokban, és az a benyomásom, hogy több gondot fordít a ruhakollekciójára, a hajára és a sminkjére, mint a szókincsére. S mert nem a legpontosabban fogalmaz, el tudom képzelni róla, hogy akaratlanul is besegített az idézett mondat félreértésébe. Csökkenne persze a felelőssége, ha kiderülne, hogy a régi iskola híve, és fölajánlotta Novák Katalinnak, hogy nézze meg a kéziratot. Ebben az esetben ugyanis a miniszter asszony átsiklott a kipécézett mondat fölött, és jelentősebb mértékben érdemli meg a kaján értelmezők korholását.
A lényeg azonban mégiscsak az, hogy ők ketten összehoztak egy rossz (ügyetlen) gondolatmenetet.
