h i r d e t é s

Értékalapú kommunikációval tarolt a Magnet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Értékalapú kommunikációval tarolt a Magnet

2017. november 02. - 16:15

Az idén a MagNet Bank vehette át az elmúlt egy év legkiválóbb online márkaépítési teljesítményéért járó Online Brand Excellence díjat. 

Idén már második alkalommal adták át a BrandExcellence díjat, amely az elmúlt egy év legkiválóbb márkaépítési teljesítményét elismerő szakmai díj hazánkban. A kiválósági díj objektív mérőszámok alapján ismeri el egy-egy brandnél a marketing hozzáadott értékét, valamint az ezzel szorosan összefüggő piaci növekedést.

A szakmai zsűri célja az volt, hogy egy objektív és demokratikus elvek mentén működő márkaépítési díjat hozzon létre és adjon át minden évben egy-egy iparági kategóriában.

A díj nem csupán egy szűk körű, tekintélyes szakemberekből álló bírálóbizottság, hanem a fogyasztók értékítéletét jeleníti meg. A zsűri ugyanis a Brand Excellence adatbázisból és a – a GFK együttműködésével készülő – ismertség-kedveltség mérésből indult ki.

A Brand Excellence Program kutatói a márka éves penetráció, volumen- és lojalitás változását vizsgálták a GFK közre-működésével, majd a legsikeresebb márkák médiaköltését, a megjelenést a szerkesztőségi cikkekben, az online jelenlétet és a digitális márkaépítés egyéb mutatóit.

A kutatók a márkák kvalitatív és kvantitatív kutatásai során olyan partnerekkel működtek együtt, mint a GFK, a Bisnode vagy a Neticle. Így a BrandExcellence díj shortlist-jére kerülő márkákról kellő objektivitással mondható, hogy piaci jelenlétük alatt professzionálisan építkeztek, nagyot haladtak előre az erős márkává válás útján.

A díjazás tehát a fogyasztók véleményéből indult ki és ezt ötvözte szakmai szempontokkal. A szakmai zsűri az elmúlt egy évben elért piaci sikerek mögötti márkaépítési teljesítményt díjazta, létrehozva egy kutatócsoportot, hogy objektív és széleskörű kutatásokkal segítsék a zsűri munkáját. 

Különösen büszkék vagyunk erre a szakmai díjra, mert a MagNet Bank - fenntarthatósági elvei miatt - közismerten nem tartozik a kiemelkedő médiaköltéssel rendelkező vállalatok közé a piacon.

Így, bár ezúttal egy online kommunikációs elismerést kaptunk, úgy gondoljuk, hogy ez javarészt annak az értékalapú megközelítésnek köszönhetjük, amely a banki alapműködésünket is meghatározza.

Nagyon hálás feladat egy olyan szerethető márkát építeni, mint amilyen a MagNet Bank, hiszen a közösségünk tagjai különösen elkötelezettek irányunkban, és örömmel viszik hírünket az online térben is.

– mondta Pászka Petra a MagNet Bank marketingvezetője.