h i r d e t é s

Ettől volt hírös Kecskemét 2016-ban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Ettől volt hírös Kecskemét 2016-ban

2016. december 15. - 11:08
0 komment

 

A vizes vébére készült, nagy port kavaró imázsfilmen kívül más ügyek miatt is bekerült Kecskemét az országos hírekbe.

A szocialisták frakcióvezetője, Király József vetett számot az év utolsó közgyűlésén.

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Jegyző Asszony,

Tisztelt Közgyűlés!

Az év utolsó Közgyűlésén az ilyenkor szokásos számvetés mellett már az elkövetkezendő esztendő kihívásaira is fel kell készülnünk. Hogy mi minden történt velünk ebben az éven, arról több kevesebb részletességgel beszámolt a helyi és az országos média is.

Az év úgy kezdődött, hogy a farsang idején városunkba látogatott miniszterelnökünk, aki több évre elegendő ígérethalmaz csomagot is hozott magával „modern városok” címén. Márciusban a jövő évi „vizes VB” kecskeméti imázsfilm támogatása borzolta a kedélyeket országos szinten is. Sajnálom, hogy az erre elköltött több tíz millió forint ellenére sem tudunk a VB részeseivé válni új uszodánkkal. Júliustól egyetemi város lettünk. Ezt követően arra is fény derült, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak működése mégis közpénzből történik, tehát az ezzel kapcsolatos költéseket nem lehet titokban tartani. Az így nyilvánosságra kerülő dokumentumok nekünk kecskemétieknek is érdekes információkat tartalmaztak, melyből kitűnik, hogy a  Matolcsy-Szemerey családi kapcsolatok haszonélvezői városunkban is jól élnek. Szeptemberben a KSE Kft. törvénytelen ügyleteinek nyomozása vádemeléssel lezárult és az ügy nyilvánosságra kerülése után több mint 5 évvel talán el is kezdődnek a bírósági tárgyalások. Sajnos iskoláinktól is elköszönhetünk ebben az évben, hiszen azok az egyházi fenntartásúakon kívül mind állami kézbe kerülnek, igaz, mint utólag kiderült, egy külön adó kivetésével mégis mi fogjuk őket finanszírozni.

Természetesen a kiragadott példák mellett nagyon sok minden más is történt városunkban, melyekre büszkék lehetünk, így többek között a Mercedes gyár bővítésére és más befektetők megjelenésére is. Nagyon bízom benne, hogy az általuk befizetett helyi adók városunkban hasznosulnak majd és ebből nem von el további pénzeket a kormányzat. Ugyanis van mire költenünk, hiszen ebből tudjuk fejleszteni például a város útburkolatait, közintézményeinket.

Szintén büszkék lehetünk azokra a kiválóságainkra, akik méltán kaptak országos, megyei és városi kitüntetéseket és elismeréseket. Ezúton is gratulálok nekik.

Ebből az évből már csak néhány nap van hátra. Az ünnepvárás, az Ádvent idején – melyet a Hanuka fénye is bevilágít – a családok többsége készül a karácsonyi ünnepekre, próbálja figyelmét a hozzátartozói, a család felé fordítani, a külvilág zajos, sietős mindennapjait pedig igyekszik erre az időszakra háta mögött hagyni. Sajnos ez sokaknak nem mindig sikerül, hiszen akár szűkebb, akár tágabb világunk nap mint nap újabb megpróbáltatások elé állít minket. Ebben óriási felelőssége van a mindenkori politika formálóinak, így helyben nekünk is.

A szeretethiány mellett sokaknak szembesülni kell azzal, hogy nem jutnak meleg ételhez a karácsonyi időszakban sem. A városi élelmiszerosztások és más karitatív tevékenységek az ünnep elmúltával kifulladnak. Éppen ezért szeretném arra felhívni a figyelmet, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi, szocialisták évek óta tesszük, a következő hónapokban is biztosítsunk meleg ételt a rászorulóknak és segítsük őket abban, hogy otthonuk fűtése is biztosított legyen.

E gondolatok mellett kívánok áldott, békés karácsonyt és egy sikeresebb, boldogabb új évet Kecskemét minden polgárának a szocialista frakció nevében! Külön szeretném köszönetünket kifejezni a Városháza dolgozóinak és mindazoknak, akik egész éves tevékenységükkel segítették közgyűlési munkánkat.

Köszönöm a szót!


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;