Az első becslések szerint a döntés 2-3%-pont közötti mértékben emeli meg az előttünk álló időszak inflációs pályáját. Év végére 25% fölé kerülhet a pénzromlási ütem, az infláció csak a jövő év elején tetőzik, a 2023-as éves átlagos infláció pedig 17,5-19,5% között alakulhat. Legkorábban jövő év decemberében láthatunk újra 10% alatti éves árindexet, a jegybanki célsáv újbóli elérése pedig legkorábban 2024 második negyedévében következhet be. Tehát még minimum egy év extrém magas inflációs környezettel nézünk szembe. - írja a Portfolio

Vannak az inflációra ható pozitív tényezők, de bőven vannak felfele mutató kockázatok is. Jelenleg nem elhanyagolható annak a veszélye, hogy a magyar gazdaság egy tartósan magas inflációs időszakba lép. Ez a forgatókönyv elkerülhető, de ehhez őszintén szembe kell nézni a tényekkel, és elfogadni, hogy az infláció letörése ma már nem valósítható meg fájdalommentesen, csak reálgazdasági áldozatok árán lehetséges az árstabilitás újbóli elérésére.

A jövő évet a várakozások szerint stagnáló növekedés és extrém magas infláció jellemezi majd.

A növekedési és inflációs kép nem csak abszolút értékben, de régiós összehasonlításban is kedvezőtlen. 2022-ben a GDP növekedési ütemet tekintve a közép-kelet-európai régióban még akár dobogós helyre is befuthatunk, kisebb öröm azonban, hogy az infláció esetében csak a balti országok előznek meg minket. Jövőre még kiábrándítóbb a kép. A legfrissebb piaci konszenzus szerint (Consensus Economics novemberi felmérése) 2023-ban utolsó előtti helyre csúszunk vissza a növekedést tekintve (holtversenyben Csehországgal és csak Lettországot megelőzve), a pénzromlási ütem viszont toronymagasan a legmagasabb lehet 2023-ban.

Azt, hogy mi áll a hazai magas infláció mögött, miért magasabb nálunk, mint a legtöbb régiós országban és miért fog lassabb ütemben mérséklődni, mint máshol, mi, és velünk együtt még sokan, sokszor elemezték (e rovat hasábjain is). Pontokba szedve és a teljesség igénye nélkül (nem tagadva, hogy külső sokkok is gyorsították az árszínvonal emelkedési ütemét):

• A gazdaság már a COVID előtt is túlfűtött volt, az inflációs nyomás lassan, fokozatosan erősödött, de még nem ért el kritikus szintet.
• Az elmúlt években iszonyatos mennyiségű stimulus ömlött a gazdaságba monetáris és fiskális oldalról is (utolsó lépésként a választások előtti pénzeső), ami mesterségesen turbózta a keresletet.
• Ezzel a kínálati oldal nem tudott lépést tartani, a gazdaság komoly kapacitáskorlátokkal küzd.
• Felborult a kereslet-kínálat egyensúlya.
• A gyenge árfolyam felerősítette az importált inflációs nyomást.
• A vállalatokat érő költségoldali sokkok, a különadók, az erős keresleti környezetben intenzív átárazásokhoz vezettek.
• A különböző gazdaságpolitikai lépések nyomán sérült a monetáris transzmisszió.
• Az inflációs várakozások elszabadultak.

A felsorolást még jócskán lehetne folytatni, az azonban tény, hogy sok más országgal ellentétben itthon még sem az infláció nem tetőzött, sem az inflációs várakozások emelkedését nem sikerült megállítani. Így a kérdés, hogy van-e visszaút, és ha igen, milyen áron térhetünk vissza az árstabilitáshoz.

Ügyfelekkel, partnerekkel beszélgetve is egyértelmű, hogy a vállalati szektorban is az infláció áll a figyelem középpontjába, partnereinket jelenleg sokkal jobban izgatja, hogy mekkora lesz az infláció, mintsem hogy mekkora lesz a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliségi ráta, hogyan alakul a fogyasztás vagy éppen a kamatkörnyezet. Az általános aggodalom mellett többször reménykedve elhangzott, hogy:

Hiszen 2008 után is megugrott a globális infláció, ami aztán gyorsan deflációba váltott, lehet, hogy újra ezt a mintát látjuk?

A rövid válasz erre: nem. Kár abban reménykedni, hogy a hazai infláció önmagától vagy kizárólag külső folyamatok eredményeképpen "eltűnik".

Vitathatatlan, hogy a 2008 utáni és a jelenlegi periódus között vannak hasonlóságok, de e mellett vannak jelentős eltérések is. Közös a két időszakban, hogy a gazdaságot az élelmiszer- és energiahordozóárak oldaláról erős sokk érte, 2008-ban ugyanakkor a fejlett gazdaságokban a maginfláció végig alacsony szinten maradt. Ellentétben a 2022-es epizóddal a sokkok nem gyűrűztek tovább, nem vált egyre intenzívebbé és kiterjedtebbé az árnyomás. A két időszak közötti egyik lényeges eltérés, hogy az energiahordozó árak az ugrást követően nagyon gyorsan korrigáltak (a Brent típusú kőolaj ára 2008 nyarán még 140 dollár felett állt, év végére azonban 40 dollár alá zuhant) nem függetlenül a kereslet összeomlásától. A globális gazdaság recesszióba süllyedt, a vállalati, háztartási szektorban komoly mérlegalkalmazkodás indult, ami drasztikusan visszafogta a keresletet, így az egyszeri inflációs sokk, egyszeri sokk maradt.

A mai helyzet más. Ha a kínálati oldalt vizsgáljuk, mindenképpen pozitív fejlemény a globális élelmiszer és energiahordozó árak érdemi korrekciója, a beszállítói láncok feszültségeinek enyhülése. Ezek a faktorok azonban 2008-hoz képest kisebb mértékben támogathatják az infláció csökkenését. Az olajár példájánál maradva: a tavaszi 140 dollár körüli szintekről mára 80-90 dollár közé esett a Brent hordónkénti jegyzésára, a következő évre vonatkozó várakozások azonban nem mutatnak további jelentős korrekciót, és Európában a gáz esetében is teljesen valószínűtlen, hogy visszatérnének a háborút megelőző alacsony árszintek. A beszállítói láncok feszültségei mindeközben bármikor újra kiújulhatnak, a kínai COVID-nyitás következményei egyelőre nehezen megjósolhatóak. Ráadásul - nyilván gazdaságonként eltérő mértékben - a jelenlegi inflációs felfutásban a keresleti oldal is bőven ludas. Ez az, amit a nagy jegybankok az év elején bár megkésve, de felismertek. Agresszív szigorítási ciklusba kezdtek explicit módon hangsúlyozva, hogy az infláció letöréséhez a keresleti oldalon is alkalmazkodásra van szükség.

Összegezve: az inflációt emelő külső tényezőkben pozitív fordulat körvonalazódik, előretekintve a külső inflációs környezet támogatóbbá válik (az, hogy ebből mennyit érzünk persze függ az árfolyam alakulásától is).

Azonban belátható ideig biztosan nem deflációt fogunk importálni, így a kedvező külső változások nem lesznek önmagukban elegendőek a hazai infláció stabilizálásához.

A magyar gazdaság már a COVID és a háború előtt is túlfűtött, fenntarthatatlan pályán mozgott, a két sokk tovább gyorsította a negatív folyamatokat, aminek köszönhetően teljesen felborult az ország egyensúlyi pozíciója. Ennek a megborult egyensúlynak az egyik tünete a száguldó infláció. Már évek óta inflációs problémáink vannak, de az ennek kezelésére bevetett lépések elégtelennek bizonyultak, sőt több intézkedés csak súlyosbította a problémát. A választások előtti fiskális transzferek felturbózták a keresletet, bár a jegybank szigorított, különböző okok miatt a monetáris transzmisszió csak korlátozottan működik, az árstopok vagy tovább rontották a helyzetet (élelmiszer), vagy megakadályozták, hogy a szükséges kereslet oldali alkalmazkodás fokozatosan, időben végbe menjen (üzemanyag, rezsi), a gyenge árfolyam felerősítette a külső inflációs nyomást.

A gazdaságban nincsenek kihasználatlan kapacitások, a munkaerőpiac feszes, a vállalati szektort súlyos költségsokkok érik (a belföldi termelői árak éves szinten októberben több mint 67%-kal nőttek), így folytatódnak az intenzív átárazások, a minimálbér jövőre bőven két számjegyű ütemben emelkedik. Bár a legfrissebb adatok szerint a kereslet oldali alkalmazkodás beindult, valószínű, hogy itt a jövő évi növekedési várakozások által implikált keresletcsökkenésnél nagyobb korrekcióra lenne szükség az inflációs spirál megtöréséhez.

Nyilvánvaló, hogy középtávon elengedhetetlen, hogy az egyensúlytalanságok megszűnjenek és a gazdaság visszatérjen egy fenntartható növekedési pályára, nyilvánvaló, hogy közép és hosszú távon rengeteg értelmes beruházási cél van, egyértelmű, hogy fontos prioritás az életszínvonal fenntartása, javítása. Rövid távon azonban legfontosabb az infláció letörése. Elcsépelt hasonlat, de igaz: az infláció olyan, mint a fogkrém. Ha kinyomtuk a tubusból rendkívül nehéz oda visszapasszírozni. Ahhoz, hogy sikeresen kezelni tudjuk az inflációs problémát, őszintén szembe kell nézni a realitásokkal. Eljutottunk arra a pontra, hogy ez a feladat már nem vihető végbe áldozatok nélkül. Inflációs szempontból a jövő év már elúszott, ha azonban 2024-2025-re vissza szeretnénk térni az árstabilitáshoz, ezen a fájdalmas perióduson át kell esni. (Portfolio)