h i r d e t é s

Ez is inflációs hatás: megrohanták az emberek a valutaváltókat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ez is inflációs hatás: megrohanták az emberek a valutaváltókat

2023. május 10. - 08:28

Komoly mértékben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. 

A jegybanki statisztikák szerint az év első két hónapjában 48,7 milliárd forint értékben vásároltak a valutaváltóknál eurót, 11 milliárd forint értékben pedig dollárt az emberek. Ilyen erős évkezdetre 2015 óta nem volt példa - elemezte az adatokat Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a váltóhelyeken az év első két hónapjában 30 százalékkal több euró és közel háromnegyedével több dollár fogyott, mint 2022 januárjában és februárjában. A januári 28 milliárd forintos euró-kifizetés a jegybank 2010 óta jegyzett statisztikái szerint a 5. legmagasabb érték és beszédes az is, hogy a korábbi csúcshónapok kivétel nélkül nyári hónapok voltak, amikor egyértelműen az utazási kereslet dobta fel a váltóhelyek forgalmát.

Régóta nem volt ilyen

A BiztosDöntés.hu szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a statisztikákban 2018-ig kell visszamenni ahhoz, hogy olyan két egymást követő hónapot találjunk, amikor a valutaváltók által kifizetett euróbankjegyek összege magasabb volt, mint a valutájukat forintra cserélő, zömmel turisták által generált forgalom. Az idei év első két hónapjában a szaldó 9,8 milliárd forintos mínuszt mutat, azaz ennyivel több euróbankjegyet fizettek ki a váltóhelyeken, mint amennyi beérkezett. Az elmúlt öt évben egyébként mindössze kétszer, 2019 és 2022 januárjában volt példa arra, hogy - ha csak egyetlen hónapban is - a valutaváltók által forintra váltott pénzösszeg ne fedezte volna a váltóhelyeken igényelt euró összegét, de akkor egyértelműen a januárban hagyományosan visszafogott év eleji beutazó turizmust lehetett okolni a szaldóért. A dollárforgalomban természetesen többször szorulnak készpénzpótlásra a bankok ügynökeiként eljáró váltóhelyek, hiszen a hazánkba látogatók közül nem sokan használják az amerikai fizetőeszközt – emlékeztetett Gergely Péter.
Az MNB statisztikái szerint egyébként nemcsak a váltóhelyeken, hanem a pénzintézetekben is számottevően megnőtt a valuta vételi forgalom. Az év első két hónapjában 61,2 milliárd forint értékben adtak el eurót és 8,3 milliárd forint értékben dollárt a bankok. Ez euróban 25, dollárban ugyanakkor csak 6,4 százalékos emelkedést jelent a 2022-es év eleji adatokkal összevetve.

Így is lehet védekezni az infláció ellen

Gergely Péter szerint a valutavétel iránti felfokozott érdeklődést nemcsak a forint erősödése vonhatja maga után, hanem az is hogy az euróban mért infláció számottevően alacsonyabb, így sokan gondolhatnak arra hogy megtakarításaikat inkább euróban tartják, minthogy az a párnacihában a jelenlegi állás szerint egy év alatt negyedét veszítse el vásárlóértékének. Emellett – jelezte a BiztosDöntés.hu szakértője – a bankok euró és dollár kamatai versenyképesebbek a forintnál. Ezzel is magyarázható, hogy év eleje óta – a komoly mértékben csökkenő forintbetét állománnyal szemben – drasztikusan megugrott az euróbetétek állománya: miközben nem volt még példa 100 milliárdot közelítő havi lekötésre sem, idén februárban 225, márciusban 223 milliárd forintnyi euró lett lekötve lakossági betétszámlákon.

A további jelentős euróra váltást erősítheti az is, hogy a márciusi átmeneti gyengülés után ismét erős arcát mutatja a forint. A kérdés az hogy ez meddig tarthat ki. Egyes vélemények szerint, amikor a Magyar Nemzeti Bank – akár már májusban - hozzákezd az irányadó kamatszint csökkentéséhez, gyengülhet a forint. Emellett a pénzváltásban gondolkodóknak azzal is érdemes számolniuk - emlékeztet az elmúlt évek trendjeire Gergely Péter -, hogy a nyári szezon előtt rendszerint gyengült a magyar fizetőeszköz. Így, aki megteheti, annak érdemes előrehozni a valutavásárlást.