h i r d e t é s

Ezek voltak minden idők legkeményebb Peugeot-i

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezek voltak minden idők legkeményebb Peugeot-i

2015. július 12. - 10:38
0 komment

Goodwoodban bemutatkozott a legújabb Peugeot 308 GTi. A 270 lóerős, sperrdifis ferdehátú belevalónak ígérkezik, de volt is honnan merítenie.


A 205 a Peugeot történetének egyik legfontosabb sikermodellje

Amit John Cooper megkezdett a Minivel a hatvanas, a Volkswagen pedig a köztudatba emelt a Golf GTI-vel a hetvenes években, azt a Peugeot megkerülhetetlen tényezővé véglegesítette a nyolcvanas évtizedben. Pedig a hetvenes évek végére elég cudar állapotba került a francia márka, a legtöbbek szemében már megújulásra képtelen gyártónak volt elkönyvelve, ám a nagyvárosi emberek igényeire hallgatva 1983-ban egyszer csak bemutatták a 205-öst, ami hatalmas siker lett az európai piacon. Újdonság nem sok volt rajta, viszont azokat olyan jól kombinálta a kisautó, hogy azonnal Év Autójának választották, és kerek 15 évig maradt gyártásban szerte a világon, összesen pedig több mint ötmillió darab készült belőle.


Máig az egyik legnagyobbra tartott sportos kisautó a 205 GTI

Az eleve fiatalosnak szánt modellt még inkább akként próbálták eladni azzal, hogy benevezték a rali világbajnokság B csoportjába 1984-ben. Ehhez pedig kellett egy sportos változat. Az eleinte 1,6 literes, 104 lóerős, pörgős szívómotorral szerelt sportos 205 GTI-ről ódákat zengett a sajtó, egy csapásra ez lett az összeasonlító tesztek mércéje. 1987-ben egy nyomatékosabb, 126 lóerős változat követte, később pedig készült egy hardcore kivitel is Rallye megjelöléssel. Utóbbi hivatalosan nem viselte a GTI plecsnit, azonban minden megvolt benne, ami igazán belevalóvá tette a kisautót: kibelezett utastér, spártaibb műszaki megoldások, 102 lóerős, 1,3-as motor, és az 1,6-os GTI teljes futóműve – mindezt olcsóbban mint az „igazi” GTI. Egyik kivitel sem ért fel azonban a T16-os modellhez, ami miatt egyáltalán megszülettek ezek a típusok. A T16 volt a raliszörnyeteg utcai verziója, amit homologizációs okokból volt kénytelen gyártásba venni a Peugeot. 200 darab készült a turbós, középmotoros 205-ösből, ami utcai autóként 200 lóerőt tudott kipréselni 16-szelepes motorból, ellentétben a raliverzióval, amely nemritkán 500 körüli értékeket produkált. Az ilyen és ehhez hasonló autók vetettek véget végül a B csoportnak, amelynek betiltása után a Peugeot raliprogramjának is leáldozott egy időre, bár a GTI-t még homologizálták az A- és N-csoportos küzdelemre. Úgyhogy az igazi folytatásra várni kellett egy darabig.


Peugeot 205 T16: középmotoros szörnyeteg és ralilegenda

De még mielőtt ez bekövetkezett volna, a Peugeot már próbálkozott a GTI név átmentésével. A 309-esből csináltak egy GTI kivitelt, amihez használtak műszaki megoldásokat a 205-ösből – elsősorban motor és futómű terén –, és a csúcsmodell GTI16 a maga 160 lóerejével és kevesebb mint egy tonna tömegével egész jól is ment. Érdekesség, hogy készült egy „Goodwood” névvel ellátott különkiadás is a 309 GTI-ből, de azinkább a luxust emelte ki.


Meglepő, de a Peugeot 309-ből is létezett GTI változat

De még 106 GTI sem a 205-ös mindenki által vár folytatása volt, bár önmagához képest egyáltalán nem volt rossz kisautó. Ez a 205 Rallye különkiadás génjeit örökölte, 1,3-as, pörgős motorja volt több mint 100 lóerővel.


A Peugeot 106 csúcsváltozata a Cipoen Saxo testvérmodellel együtt a lakótelepek királya volt a 90-es években

A 205 GTI igazi utódja a 306-ossal jött el a kilencvenes évek közepén, amikor a Peugeot raliprogramja is újjáéledt. A kétliteres, 16-szelepes, 163 lóerős motorral hajtott GTi6 az utcák és a ralipályák réme lett egyszerre – előbbié azért, mert az ára is kedvező volt. A 6-os szám a hatsebességes váltóra utalt, amivel rendesen ki lehetett használni az erőforrás adottságait. Raliban a Maxi 306-osok (ikertestvérével, a Cipoën Xsara Kit Carral együtt) legyőzhetetlenek voltak aszfaltpályákon, gyakran nagyobb, A és WRC csoportos versenytársaik előtt végeztek.


Utcai változatban nem szólt akkorát, de versenyautóként sikeres volt a 306 S16

Az ezredfordulóra a Peugeot visszatért a ralizás királykategóriájába, ami automatikusan hozta magával a sportos utcai modellek árusítását. A 206 RC (ami csak Nagy-Britanniában tartotta meg a 206 GTi nevet) már közel járt ahhoz a határmezsgyéhez, amin átlépve a ló túloldalán találjuk magunkat: 177 lóerős, kétliteres motor, 7,4 másodperces gyorsulás százra, 220-as végsebesség. A 7-es sorozattal vége szakadt a GTI-k pörgős szívómotorjának, jött helyette turbómotor 2007-ben: 1,6-os, 174 lóerős erőforrás került a 207-esbe. Nem aratott osztatlan sikert, főleg mivel eltávolodott puritánabb, elsősorban a sportosságot hangsúlyozó gyökereitől.


206 RC: máig az utolsó sportos Peugeot szívómotorral

A 208 GTI ezekhez a gyökerekhez igyekezett visszatalálni. Itt is maradt a turbómotor, 1,6-os, 200 lóerős verzióban, és közel 30 év elteltével ismét lett egy egyszeri T16-os, amivel Sébastian Loeb agyonvert mindenkit – és rekordot döntött – a Pikes Peak-i hegyi felfutón 2013-ban.


Jelenleg a 208 GTI viszi a sportos vonalat a Peugeot-nál

A 308 GTI nagy dobásnak ígérkezik: 1,6-os turbómotorja 270 lóerős és 330 Newtonméter nyomatékot tud, 6 másodperc alatt gyorsul százra, és igazi önzáró differenciálművet kap – utóbbi csak a legkomolyabb elsőkerekes sportkocsiknak szokott lenni. Az első kerekekhez egyébként egy hatsebességes váltón keresztül jut az erő, és akinek 270 túl sok lenne a jóból, annak készül belőle egy 250 lóerős változat is.

 

vs.hu

Posted by SEJT on 2015. július 12.