Ezrek tüntettek Madridban, mert az új polgármester visszaengedi a városközpontba a szennyező autókat
Több ezren vonultak ki az utcákra szombaton Madridban, hogy a frissen megválasztott polgármester, José Luis Martínez-Almeida intézkedése ellen tiltakozzanak. - írja a 168ora.hu.
A polgármester döntésével július 1-jével ismét lehetővé tette a szennyező autók közlekedését a város központjában
– írja a BBC.
A várost vezető Néppárt feloldotta a legtöbb szennyező benzines és dízelautó kitiltására vonatkozó szabályozást. Csak tavaly novemberben lépett életbe a Madrid Central nevű rendelet, amely kitiltotta a spanyol főváros körülbelül 5 négyzetkilométeres központjából a 2000 előtt regisztrált benzines és a 2006 előtt forgalomba helyezett dízel-gépkocsik behajtását. A szabályozást azért vezették be, hogy Madrid megfeleljen az EU levegőtisztaságra vonatkozó előírásainak. Azokat az autósokat, akik megszegték a tilalmat, 90 eurós bírsággal büntették.
A korlátozás következtében környezetvédelmi kutatások alapján a levegőszennyezés történelmi mélypontra csökkent, egy májusi jelentés szerint a járművek által kibocsátott nitrogén-dioxid szintje 2010 óta nem volt ilyen alacsony.
A polgármester mégis ígéretet tett arra, hogy választási győzelme esetén visszavonják a korlátozást. Július 1-jétől újra beengedik a szennyező autókat a városközpontba. A polgármester közölte azt is, hogy felülvizsgálják a szabályozást, hogy az összeegyeztethető legyen a lakosság mobilitási igényével.
Az Európai Bizottság figyelmeztette Madridot, hogy a városnak szankciókkal kell számolnia, amennyiben nem felel meg a levegőminőségi előírásoknak.