h i r d e t é s

Féláron adják a magyar letelepedési kötvényt Kínában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Féláron adják a magyar letelepedési kötvényt Kínában

2016. október 13. - 08:08
0 komment

Féláron lehet magyar letepedési kötvényhez jutni kínai ügynökségeken keresztül – állítja csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet - írja a HVG.hu.

Forrás: AFP/Xie Zhengyi.

A szerző végignézte azoknak a kínai ügynökségeknek a honlapját, amelyek letelepedési kötvényeket árulhatnak, és azt találta, hogy szinte az összes kínál ilyet az eredeti ár feléért. 

Aki efféle kötvényhez akar jutni, annak a vonatkozó jogszabályok szerint 300 ezer eurós (93 millió forintos), e célra kibocsátott ötéves futamidejű magyar állampapírt kell jegyeznie. A kínai cégek azonban akkor is lehetővé teszik a vásárlást, ha az ügyfélnek csak 150 ezer euró áll rendelkezésére.

Az 50 ezer eurós szolgáltatási díj kifizetését ebben az esetben sem lehet megúszni, a kötvények eladására engedéllyel rendelkező közvetítő cég, a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) azonban hitelt vesz fel, hogy biztosítsa a fennmaradó összeget.

A hitelt a China Construction Bank nevű pénzintézet nyújtja a lap információi szerint, de az MN azt sem tartja kizártnak, hogy azt valójában a HSSDF finanszírozza, amely így saját maga profitál az üzletből: megtartja a futamidő lejártával a 150 ezer eurót, míg a bank a 29 ezer eurós kamatot teszi zsebre.

Az MN szerint a magyar állam eddig 35 milliárd forint közpénzről mondott le azzal, hogy 2 százalékos garantált kamatot fizet a letelepedési kötvények után, miközben Magyarországon fél százalékos kamatra bocsáthatna ki ilyen értékpapírt. A kötvények értékesítését végző offshore cégek eközben 110 milliárdos bevételt értek el.

Amióta működik a program, 4 ezer külföldi jutott rajta keresztül letelepedési engedélyhez.

hvg.hu