h i r d e t é s

Ferenc pápa olyat mondott, ami a KDNP számára teljesen érthetetlen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa olyat mondott, ami a KDNP számára teljesen érthetetlen

2016. április 16. - 15:23
0 komment

Mindannyian migránsok vagyunk jelentette ki Ferenc pápa szombaton Leszbosz szigetén - írja a Propeller.hu.

Leszboszon támogatja a menedékkérőket Ferenc pápa - Forrás: hu.euronews.com

Közös imát mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel.

A katolikus egyházfő elmondta: megérti az európai aggodalmakat a menekültáradat miatt, de a világnak nem szabad elfelejtenie, hogy a menekültek emberek, arcokkal, nevekkel, saját történetükkel, akiknek alapvető emberi jogait tiszteletben kell tartani. "Sajnos, egyeseknek – s köztük sok gyereknek – még csak megérkezni sem sikerült, hiszen a tengeren életüket vesztették, embertelen útjuk áldozataként" – mondta.

A pápa megköszönte Görögország lakosainak, s köztük a leszbosziaknak, hogy menekültek ezreit fogadták be. Köszönetet mondott emberségükért, amely "hidakat akar építeni, s elveti azt az illúziót, hogy bekerített területeket létrehozva nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. A valóságban ugyanis a korlátok megosztottságot szülnek, ahelyett, hogy segítenék a népek igazi fejlődését. Márpedig a megosztottság előbb vagy utóbb konfrontációhoz vezet" – szögezte le a katolikus egyházfő.

A három vallási vezető ezt követően virágkoszorúkat dobott a tengerbe a sziget legnagyobb települése, Mitilíni kikötőjében, a veszélyes útjuk közben a tengerbe veszett több ezernyi migráns emlékére.

A pápa és a két másik vallási méltóság azért látogatott Leszbosz szigetére – amely az egyik legfontosabb állomása a Törökország felől az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak –, hogy ezzel is hangsúlyozzák: ők az életüket kockáztató, szögesdrótkerítésekkel feltartóztatott és táborokba kényszerített embertömegek mellett állnak, akik egy jobb élet és a biztonság reményében érkeztek Európába.

 

MTI / propeller.hu