Fleck Zoltán debütáló írása a Szabadság Klub szerzőjeként.

Az Orbán-rezsimben semmi nem az, aminek látszik. Másként: ellepi a hazugság. Ha elfedni nem is tudja a lényeget. Most éppen megint a kormányzás mikéntjéről szóló közjogi szabályok speciális szabályairól van szó, az úgynevezett veszélyhelyzet meghosszabbításáról, ami a rendkívüli jogrend egyik fajtája. Nem untatnám az olvasókat a tavaly november óta új és ijesztő szabályozás részleteivel, erről Bárándy Péter, Vörös Imre és Mészáros Gábor alaposan beszámolt az érdeklődőknek, írásaik elérhetőek. Elég két dolgot tudnunk: egyrészt, hogy a kormány (értsd: Orbán Viktor) olyan felhatalmazást kapott magától, amelynek segítségével rövid úton erővel (akár fegyveres erővel is) elhallgattathat bármilyen rendszerellenes tevékenységet. A jog nyelvén: az alkotmányos rend megdöntése érdekében történő szervezkedést. Különösebb jogászi érzék nélkül is észrevehető, e szervezkedésnek nem kell erőszakosnak lennie, elég ha két-három magyar összehajol. Másrészt, hogy valójában semmilyen tényleges ok nincs semmilyen rendkívüli helyzet megállapítására. Tehát a valóság és a hatalom egyszemélyi gyakorlásának nincsenek korlátai. Beszéljünk most már világosan és egyszerűen: önkényuralom.

Nem észrevehetetlenül és nem is lassan, hanem tudatosan és módszeresen úgy alakították a kormányzást, hogy ez a természetes állapot. Ehhez kellene alkalmazkodnunk. Arra a kérdésre, hogy mi szüksége van ennek a kormánynak egy ilyen biankó felhatalmazásra nem lehet úgy válaszolni, hogy nem tesszük zárójelbe a racionális gondolkodást. Ez ugyanis a félelemkeltéshez és a kormányzat saját félelmeinek oldásához szükséges. Egyre erőszakosabb eszközökre van szüksége, mert egyre többet veszíthet. Annál jobb, minél többen gondolják úgy, hogy a NER elutasításával sincs más lehetőség ebben az országban, mint amit Orbán kitalált, vagyis az autokratikus hatalom önkényére.

A rendkívüli jogrend, a kormány teljes felhatalmazása szükségtelennek tűnik egy olyan közjogi állapotban, ahol nincs parlamentarizmus, nincs alkotmánybíráskodás és semmilyen alkotmányos akadálya a kormányfő akaratának. Bármi megtehető lenne a formálisan még alkotmánybíróságnak, ombudsmannak, országgyűlésnek, stb. nevezett intézmények asszisztálásával is. Ahogy rendben végezte is a parlament szabadságpusztító küldetését a főnök parancsai szerint a járvány miatti rendkívüli helyzetben is a kormány felhatalmazása mellett. A felhatalmazás teljessége fenyegetés, puska a falra akasztva, minden autokratikus rezsim lételemének, a félelemnek jogias megfogalmazása. Ma már minden valószínűség szerint a sajátjaitól is félnie kell, a pénzek megcsappanásával aligha tudja majd megfelelően etetni őket. Mindenki másnak legalább annyira kell félnie, ezt követeli ennek a hatalomnak a logikája.

De vegyük észre, ez volt az Orbán-rezsim fejlődési iránya a kezdetektől fogva. Nem igaz, hogy nem látszott a legelején, pontosan tudhatták volna a rá szavazók 2010-ben is, hogy olyannak adnak felhatalmazást, aki nem tud demokratikus körülmények között kormányozni. Olyan politikus, aki nem tűri hatalma korlátait. Ennek a rezsimnek ilyen a természete, nagyon hasonlít bármely modern diktatúrára. Ezért dőreség abban bízni, hogy egy lépést is hajlandó lesz a jogállam irányába lépni. Nincs az a pénz, ezt lehetetlen kívánni tőle. Az Európai Unió jogállami feltételrendszere, az úgynevezett mérföldkövek, amiknek a teljesítéséhez kötötték a kifizetéseket, csak Orbán nélkül lennének teljesíthetőek. Azok az ő személyes korlátaiba ütköznek. Félreértések elkerülése végett érdemes tisztázni, hogy azok a pénzek nem járnak Magyarországnak, az Európai Bizottság és a Parlament döntése az Unió Alapszerződéséből következik. Érdemes azt is tisztázni, hogy egy lépéssel sem kerültek közelebb a teljesítésekhez, semmi alapja nincs az ennek ellentmondó állításoknak. Azok legfeljebb a kedélyek időleges hűtésére alkalmasak. A rezsimnek változnia kell majd, mert kicsúszik lába alól hatalmának egyik legfőbb biztosítéka, az ingyenpénz. Egészen pontosan lehet látni, hogy milyen irányba fog elmozdulni; az autokratikus eszközök keményedése felé. Cselekvési lehetőségeink nem teljesen szűntek meg, a maradék demokratikus erőknek gondolkozniuk kell azon, hogy milyen lépések kivihetőek egy keményedő autokráciával szemben. De addig is, rendkívüli kormányzás ide vagy oda, félni bizonyosan nem kellene. (Klubrádió)