h i r d e t é s

Fodor Ibolya – Felfelé bukni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fodor Ibolya – Felfelé bukni

2017. május 15. - 08:27

Példaértékű pályafutást tudhat magáénak a pécsi kertvárosi képviselőnő. Fodor nem éppen a megszokott módon építette fel politikusi karrierjét. Amennyiben természetesen nem a Fideszben általánosan bevett gyakorlatot vesszük etalonnak. Annak tükrében ugyanis kiváló életpályamodellel állunk szemben.

Forrás: mno.hu

E dicstelen pályafutás kezdetéhez 2003-ig kell visszamennünk. Ekkor is bírósági tárgyaló terembe kell belépnünk ahol éppen ítéletet hirdetnek. Hősnőnket bűnsegédként, folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztásban találták bűnösnek. Másfél év, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Bármelyik korábbi érában ez a körülmény kizáró okot képezett volna arra nézve, vállalhat-e közhivatalt az érintett.

Bárhogy is Fodor mindenfajta konzekvencia nélkül megúszta a dolgot és nem is nagyon lehetett róla hallani 2014-es önkormányzati képviselőként való hivatalba lépéséig a Fidesz színeiben. Akkor a Pécsett tartott tüntetések kapcsán tett közzé minősíthetetlen kritikát, amiben hazaárulással rágalmazta meg a tüntetőket.

A lakosság részéről érthető és erős visszatetszést keltett az egyébként jó előre megfontolt kijelentés. Így Fodor ezt követő magyarázkodása sem változtat a rágalmazás körülményén.

Ekkor még Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere írásban adott hangot nemtetszésének Fodor Ibolya viselkedését illetően. Lemondásra is felszólította, amit Fodor megtagadott.

Az ügy elcsitult lényegében következmények nélkül. Hogy tagságát a Fideszben elveszítette, tök mellékes. Elvégre az élettársa ellen súlyos testi sértést elkövető Balogh József is csupán kilépett a pártból, és továbbra is polgármesterként tevékenykedhet.

2016-ban történt azonban egy, a korábbiak tükrében visszatérő motívumot jelentő eset, aminek végkimenetele még nem ismert, de kiváló jellemzést ad hősnőnk jelleméről. Még egy évvel korábban költségvetési csalással vádolta meg a pécsi járási ügyészség. A tárgyalás két egymás után kitűzött időpontján sem volt hajlandó megjelenni, betegségre hivatkozva /Arról nem beszélve, hogy többen állították hogy látták a „súlyos beteg” Fodort Pécsett kocsijából ki- és beszállni/.

Annál érthetetlenebb Páva Zsolt javaslata, mely a hirtelen ötfősről, hatfősre bővíteni szándékozott Pécsi Értéktár Bizottságba ajánlja Fodor Ibolyát. Az elemi logika szövetén képződött gordiuszi csomóval állunk szemben.