Fórumon a "lakosság"

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Fórumon a "lakosság"

2017. november 14. - 17:14

 

Remekül szórakoztam Romanek Etelka polgármester asszony legkevesebb 57 perces teljesítményjelentésen. 

Forrás: igom.hu

A sikerek sorolása nagyjából ki is töltötte a lakossági fórum felét és nem egyszerűen azt sugallta a hallgatóság felé, hogy minden szép és jó, hanem azt, hogy elérkezett a kánaán.

Rendkívül kevesen voltak helyben kíváncsiak arra, hogy a többség által választott képviselők milyen munkákat végeztek el "Szent István városában" az elmúlt egy évben. A lakosság részéről érdemleges, a valóságot valamilyen szinten karcoló kérdésből viszonylag kevés hangzott el. A kérdések között egyértelmű gyöngyszem volt az a megfogalmazott vélemény, mely szerint ennyire dolgos (a többi jelzőt elfelejtettem, amelyért elnézést kérek) polgármestere még nem volt Esztergomnak. Azon ne akadjunk fel, hogy a felszólaló úr szinte ugyanezt a véleményt fogalmazta meg az előző polgármesterrel kapcsolatban is.

Talán a legfontosabb dolog a város és a közmeghallgatás szempontjából az, hogy van pénz fejleszteni és közben nincs, munka van, de szakember kevés. Ergo soha nem látott ütemben fejlődik a város, csak nem megy minden egyszerre. Ezek után végképp nem értem, hogy akkor miért akar a városvezetés mégis mindent egyszerre. Látványtervekből nem szenvedett a hallgatóság és nézőség hiányt, bár a prezentáció építészeti részének élvezhetőségét nagyban rontotta Phillip Frigyes betegség miatti távolmaradása. A diákat egy városházi dolgozó próbálta Romanek Etelka narrációihoz igazítani, több-kevesebb sikerrel.  De a sorok között olvasva érezhető volt, hogy olyan szinten gúzsba köti az esztergomi érdeket a nagypolitika, hogy az önkormányzati munka oroszlánrésze  a sepregetésre és a kötelezően ellátandó feladatok elvégzésére korlátozódik, gyakorlatilag semmilyen mozgástérrel nem rendelkeznek. Eltűrik és beletörődtek abba, hogy megmondják és eldöntik helyettük, hogy mit lehet és mit nem.

A polgármesteri beszámoló viszonylag hosszan kitért azon pályázatok felsorolására, amelyet már megnyert a város és azokra is, amelyekben még nem született döntés. De például a panelek azbesztmentesítéséről, panelprogramról és az ehhez kapcsolódó pályázati lehetőségekről szó nem esett. A vadiúj, milliárdos piacról ellenben volt szó, a zöld ház bontásáról ugyanakkor nem.

Külön kiemelném, hogy a városközpont rekonstrukciója igen szürreálisan terveződik, amelyet a képviselő-testület a tervek megszavazásával gyakorlatilag kőbe vésett. Egészen hihetetlen, hogy "Szent István Városának" központja gyakorlatilag egy nagy strand lesz, hiszen a rekultiváció szinte teljes egészében a Szent István Strandfürdő bővítéséről szól. A szigeti torzó és az élményfürdő szintén az említésre sem méltó kategóriába került.

Ami a város további zöldülését segítheti, az a Greenpeace-nek köszönhető sok-sok fa, amelyet majd városszerte lehet ültetni. Ez a nagyfokú fásítás segítheti majd az önkormányzatot abban, hogy továbbra se lássák a fától az erdőt. Szintén fás hír, hogy a jövőben az újszülött esztergomiaknak fát fog ültetni a Városháza - csak még meg kell találniuk hozzá a megfelelően nagy és sokáig üres területet.

Egyelőre maradnak a csatornaszagú utcák is, mert nem lehet mindent egyszerre és a teljes csatornarekonstrukció közel 40 milliárd forintba kerülne. Úgyhogy kedves büdös utcákban élők és arra járók, orrokat továbbra is befogni!

Az esztergomiak életét megkeserítő Terézia utca, Dobogókői út és Petőfi Sándor utca kereszteződésében a körforgalom megvalósulásának ideje továbbra is nagyon homályos, hiszen az állami út, úgyhogy ezt nem helyben, hanem ott fent kell kérni, kezdeményezni vagy valami ilyesmi. Ezzel kapcsolatban a tökösebb lobbit hiányolom.

A NIF Zrt. és a Közlekedés Tudományi Intézet készített egy háromszor három diából álló vitaképes ajánlást arról, hogy az Intermodális Csomópont autóbusz közlekedését milyen útvonalakon javasolják a szakértők ki- és bevezetni a városba. A nagyjából egy percbe sűrített tájékoztató és a másodpercekig mutatott térképrészletek értelmezésére nem biztosítottak elegendő időt a köznek.

Körülbelül 420 autóbusz az, amire munkanapokon a környéken élőknek számítaniuk kell. Csak foszlányok vannak meg, de nagyon optimistán úgy számolhatunk, hogy 50-100 járat lehet az, amelyet vagy a Tesco mellett vagy a Sugár úton eresztenek a körforgalom nélküli kereszteződésbe, hogy azután a nagy körforgalomból kanyarodva mehessenek Tát vagy Visegrád irányába az autóbuszok.

Mint már említettem érdemi kérdés nem hangzott el, a valóságot az előadók és szinte az összes kérdező éppen csak annyira érintette, hogy tudjam, ez nem álom, hanem egy párhuzamos valóság. Olyan, ahol negatív dolgok nincsenek, hiszen buta vagyok, ha nem veszem észre, hogy az is pozitív.

Egyszer majdnem kérdeztem, de bevallom őszintén egy kicsit viszkettem attól, hogy a számomra többségében ismeretlen embereknek bemondjam a lakcímem. Mert csak így lehetett kérdezni, az indok pedig az volt, azért, mert ha akkor és ott nem tudnak válaszolni egy-egy kérdésre, akkor majd 15 napon írásban megküldik a választ a kérdezőnek.

Köszönöm a figyelmet, röviden és tömören ez történt tegnap 17 órától a Művelődés Házában, Esztergomban.


;