h i r d e t é s

Gombamód nőnek ki a földből a gazdagok Kínában

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gombamód nőnek ki a földből a gazdagok Kínában

2017. június 20. - 16:18

Kedvezett az erős gazdasági növekedés a világ második legnagyobb gazdaságában a vagyonnövelésnek, a gazdag kínaiak száma ugyanis 10 év alatt megkilencszereződött - írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Reuters. - közölte a portfolio.hu.

A Bain Consulting és a China Merchants Bank által készített tanulmány szerint azon kínaiak száma, akiknek legalább 10 millió jüanos vagyonuk van, 2016-ban 1,6 millióra nőtt, szemben a 2006-ban mért 180 ezer fővel.

A magánvagyon piaca Kínában elérte a 165 ezer milliárd jüant tavaly, ami a 2014 és 2016 közötti időszakban évente 21%-kal tudott bővülni.

Igaz, a tanulmány szerint ez a növekedési ütem a vagyonnál idén 14%-ra mérséklődik, a becslések szerint év végére a kínai magánvagyon 188 ezer milliárd jüant tesz majd ki.

Az 1,6 millió gazdag kínaiból legalább 120 ezren rendelkeznek 100 millió jüannyi befektethető vagyonnal, holott 2006-ban a számuk még a 10 ezret sem érte el.

A vagyonos kínaiak között a külföldi befektetésekkel rendelkező aránya 56%-ra nőtt idén, szemben a 2011-es 19%-kal. A külföldi befektetéseknél a legkedveltebb célországok Hongkong, az USA, Ausztrália és Kanada. 

portfolio.hu


Update cookies preferences