h i r d e t é s

Gulyás védi a civiltörvényt, csak közben durván ferdít

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gulyás védi a civiltörvényt, csak közben durván ferdít

2017. június 18. - 06:31

A fideszes képviselő olyan példát rángatott elő a kormány civileket megbélyegző törvényének megvédésére, ami ezer sebből vérzik. - írja az Index

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel a jelentős összegű támogatások ténye, összege és az adományozó neve ismert lesz - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a törvényalkotási bizottság elnöke a Figyelőnek adott interjújában.

A Velencei Bizottság észrevételét megfogadva a kisebb mértékű, 500 ezer forint alatti összeget adományozók nevesítése nem kötelező - mutatott rá Gulyás Gergely. Az Európa Tanács alkotmányjogi testülete szerint a büntetések arányosságát biztosítani kell, "mi pedig egyértelműbbé tettük" ezt. A jogszabályt viszont hiába módosították, a lényegi kifogások a Velencei Bizottság szerint is változatlanok maradtak, ezért a végleges szöveget is aggályosnak találta.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy számtalan hasonló külföldi jogszabály létezik. A Velencei Bizottság jelentése is hivatkozik a részletekben eltérő, da hasonló célt szolgáló ír, izraeli, amerikai, orosz szabályozásra, és az európai uniós pénzekkel kapcsolatosan az Európai Parlament asztalán is van egy hasonló tervezet - mondta.

Gulyás Gergely kijelentette: egyiket sem kezelték mintaként. „Az ellenzék és a média velünk nem rokonszenvező része minden alap nélkül hosszabb ideje az sulykolja, hogy Magyarország putyinizálódik, ebbe a narratívájukba pedig nem engedik be a valóságot, ezért nem más létező példákat említenek, hanem az oroszt” - mondta. „Aljasnak vagy hazugnak kell lenni ahhoz, hogy Magyarországot az alapvető szabadságjogok érvényesülése terén valaki Oroszországhoz hasonlítsa.” (MTI)