h i r d e t é s

Ha tudnátok, hogy forog a Föld, kapaszkodnátok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha tudnátok, hogy forog a Föld, kapaszkodnátok

2016. november 18. - 09:51
0 komment

2015-ben még 400 millió forint körüli vételi ár keringett Esztergomban a Bástya áruház felső szintjeiért. A város bölcs vezetése sokallta ezt az összeget, ezért nem is mozdult rá a vásárlásra.

Eltelt egy év, 2016. májusában már 560 millió bruttó forintért beleállt a város a ronda áruház felső szintjeinek megvételébe - az önkormányzat élt elővásárlási jogával és így belépett vevőként a Vártorony Kft. és egy kínai befektető között megkötött adásvételi szerződésbe.

Mivel a Városházáról semmilyen információ nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan és miként sikerült 100 millió forinttal drágábban megvásárolni az épületrészt, így kénytelenek vagyok ismét találgatásokba kezdeni, amelyeket, ha másképp nem, egy sajtó helyreigazítással majd tisztába tesz a Városháza. Ha nem, akkor kapjuk a kész tényeket és nagyon-nagyon hülyének vagyunk nézve (nem csak én, aki a cikket írom).

"Esztergom 2016-os költségvetésébe 400 millió ft + ÁFA volt betervezve a "Vártorony Kft. Bástya áruházban meglévő tulajdonrésze, Gran Visus" soron, ennél nagyobb összeget tehát a költségvetés módosítása, vagy tartalékok felszabadítása nélkül nem költhet el a testület erre a célra."

- írta a szeretgom.hu.

A szeretgom.hu egy előzékeny önkormányzati képviselőtől úgy értesült, hogy

"Nagyon sok koncepció van arra, hogy mihez is lehet kezdeni az épülettel. Például le lehet bontani. Vagy fel lehet újítani. De a lényeg, hogy az épület az előterjesztés szerint kulcsfontosságú a belváros revitalizációja szempontjából. Ez majd jövőre, az új Településfejlesztési koncepcióban és Településszerkezeti terv kapcsán lesz érdekes."

Ez az a pont, ahol véleményem szerint Philipp Frigyes városi főépítész bejött a képbe. Ő hajthatta ki az önkormányzatból költségvetés módosítását vagy a tartalékok felszabadítását.

Két zárt ülés után sem lehet tudni, hogy milyen funkciót szán a Városháza a méregdrágán megvásárolt épületrésznek.

Továbbá az önkormányzatot kötelezte egy jogerős bírósági végzés a "Bástya-rámpa" visszaállítására. Azzal viszont, hogy plusz 100 millió forint városi pénz elégetésével önkormányzati tulajdonba került ez a görcs, már nyugodtan nekiállhatott az önkormányzat a félig már elbontott rámpa teljes bontásának.

Csavarjunk a történeten még egyet

2016. október 12-én bejelentette az önkormányzat, hogy október 17-én elkezdődik a Bástya-parkoló újraburkolása. Akkor, amikor bejelentették a 43 millió forintos beruházást, a Városháza közleményében azt írta, hogy

"A hosszú évek óta méltatlan körülmények között működő parkoló térkő felületet kap, a munkálatok várhatóan december 20-ig tartanak. A területen mintegy 150 személyautó és további 4 busz számára alakítanak ki kulturált parkolóhelyet"

2016. november 14-én közmeghallgatást tartott Esztergom vezetése és a demokratikus elvekre nagy ívben tevő fórumon már csak 64 db személyautó, 3 db autóbusz és 3 db rokkant parkolóhelyről beszéltek.

November 27-én reggel az épülő parkoló területén munkagépek vonultak fel, hogy elkezdjék a Bástya romos rámpájának bontását. Ehhez a művelethez egy kicsit az újonnan épülő parkolót is kénytelenek voltak visszabontani a szakemberek. A néhány nappal ezelőtt megépített szegélyeket vissza kellett bontani, hogy a rámpát is bonthassák (elnézést a szóismétlésért).

Én csak azt nem értem, ha tudták, hogy bontani fogják a rámpát, mert vettek egy szart 560 millió esztergomi forintból és már folyamatban van 43 millió szintén esztergomi forintból egy kisebb, de újraburkolt Bástya parkoló, akkor ki volt az az okos, aki ilyen ostoba módon szervezte meg a munkát?

Nem lehetett volna ezt úgy szervezni, ahogy logikus? Lebontjuk a rámpát, elszállítjuk a sittet és mindezek után fogunk neki a parkolónak? Akkor ezt a cikket nem írom meg és tán végre egyszer írhattam volna olyat, hogy "ezt jól csináltátok".

Én nem tudhatom esztergomi polgárként, hogy konkrétan miért és mire költött el 600 000 000 forintot (!) Esztergom Város Önkormányzata. Ez az összeg csak a vételár, amiben még semmilyen felújítási/átalakítás költség nem szerepel. Úgy tűnik, egyre közelebb kerülünk árban a hatvani 1,1 milliárdos kerékpárutas agyrémhez.

Nincsenek leírható szavaim erre az agyatlan dologra.