1.3. A vágyainkról, az életfenntartó ösztöneinkről, a csábításról és a lelkiismeretről

1.3.1. A vágyainkról általában:

A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának szerintem az a létfenntartási jelentősége, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza. A létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon kell tartani. Ennek az a jelentősége, hogy az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is. Tehát a pazarlást, a mértéktelenséget, a túlfogyasztást, melyet az erkölcstelen, egoisztikus, hedonisztikus jellegű élvezetszerzés, élvhajhászat érdekében folytatna bárki is, meg kell akadályozni.
A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi (az érzelmi-lelki) jellegű vágyak kordában tartása képezi az erkölcsi küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet fenntartása egyre inkább erkölcsi-szellemi-kulturális, közösségi síkon zajlik. A gének helyett (mellett) ma már egész közösségek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az erőforrásokért.

1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában

Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.

A vágyaink kielégítése, a jutalmazó érzések átélése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához.

1.3.3. Az ösztöneinkről

Az ember az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél erősebb kényszert, vonzerőt jelent.

1.3.4. A csábításról 

Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb emberben a legtöbb szituációban a vágy, a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére olyan nagy, hogy ez a csábítás kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket, örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb (ösztönző) érzései.

1.3.5. A lélekről és a lelkiismeretről

Az emberi lélek szerintem az a "hely", ahol az érzelmi, erkölcsi jellegű folyamataink lezajlanak. Ezek hivatottak irányítani az életünk fennmaradásához, az alkalmazkodásunkhoz szükséges döntéseinknek a megszületését. 

A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben "lakik", a lélek munkájában az ösztöneinkben az őseinktől örökül kapott ismeretek és célok, az ösztönös késztetések is részt vesznek.

(Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján, rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz).

Szerintem akár elhunytak DNS-ei is ebben a "felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában helyet foglaló két ember között... De ezek ma még a nem tudományos területen mozgó információk!

Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának. Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében (Ezt Bruce Lipton epigenetikus állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt). 

Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem, ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott döntések kialakításában.

Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó, mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció eredeti szándékát, amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismeretünk szavának.

Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.

A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszra vivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek és kultúrák aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket. Legalábbis így kellene lennie, így kellett volna alakulnia. A legújabb idők történései azonban erősen kétségessé teszik ezt, és a társadalomban inkább a „rossz” győzelme látszik megvalósulni. 
De még rosszabbul is alakulhatott volna az emberiség története, ha a kétségtelenül létező lelkiismeret nem jött volna létre az evolúció során.

Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor: A vallás és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet. 

Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul; az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk…

A lelkibeteg emberek és a pszichoszomatikus betegségben szenvedők egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban.