"A székelyek hisznek benne… A pálinka megvédi őket a vírustól” címmel írt, többek között egy bizonyos Juliska néni állítólagos nyilatkozataira hivatkozva címlapsztorit csütörtökön a Ripost arról, szerintük hogyan védekeznek Hargita megyében az emberek a koronavírus ellen. - írja a maszol.ro.
Az idei év a nemzetpolitikában az erős magyar közösségek éve, a sport pedig fontos közösségformáló erő, amelyre büszke lehet a magyarság - mondta Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva szombaton Hargitafürdőn, a csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síünnepen.
Egy olvasónktól érkezett szerkesztőségünkbe egy üzenet. Nem vagyunk nyomozószerv, de amit ez a személy közölt velünk, azt még mások is mondták nekünk, talán felébred a román állam valamely intézménye, amelyik nem a magyarországi választásokkal van elfoglalva és ellenőrzi, amit ez az egyén mondott. - írja a ziarharghita.ro.