h i r d e t é s

Három év múlva nem lehet majd új lakást venni Magyarországon?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Három év múlva nem lehet majd új lakást venni Magyarországon?

2017. április 07. - 13:11

A csökkentett áfakulcs mindössze 2019. végéig szól, vagyis a fejlesztőknek még körülbelül 2 és háromnegyed évük van arra, hogy megépítsék és el is adják a lakásaikat. - írja a portfolio.hu.

Forrás: flickr.com Fotó: Images Money

Az ez utáni időszak ugyanis igencsak problémás lehet a hirtelen megugró árak, és az így elmaradó kereslet miatt. A fentiektől való félelem azonban jóval korábban, már jövőre is visszafoghatja a beruházási terveket, vélhetően 2018-ban csak nagyon kevesen gondolkodnak új projekt indításán, csak a már elkezdett házaikat fejezik be. Hogy végül sikerül-e elérni, hogy a kedvezményes áfa időszaka meghosszabbodjon, még nem tudjuk, de az biztos, hogy ez az idei év egyik legnagyobb kérdése a lakáspiacon. Amennyiben ugyanis minden marad a korábban tervezettek szerint, ismét jelentős zuhanást figyelhetünk majd meg a lakásépítésekben. 

Korábban megkérdeztük az olvasókat arról, hogy meddig szeretnék életben tartani az 5 százalékos áfakulcsot. Bár a felmérés egyáltalán nem reprezentatív, az minden esetre látható, hogy sokan szeretnék örökké csak ezt az egyjegyű számot látni, ha az újlakások áfájáról van szó. Ugyanakkor a válaszadók valamivel kevesebb, mint a fele a határozott idejű áfa-csökkentés mellett szavazott. 20 százalék szerint még pár év kellene 2019. december 31-e után is a kedvezményes kulccsal, ugyanakkor 16 százalék most azonnal felemeltetné az áfát 27 százalékosra.  

Az biztos, hogy az idei év égető kérdése lesz a kedvezményes áfa időtartama, és a kormánynak legkésőbb az év végéig be kellene jelentenie a hosszabbítást, ha a beruházások eddigi ütemben történő folytatódását szeretné. Jövőre projektet kezdeni ugyanis a 2019 év végéig szóló áfa-csökkentés mellett jelentős kockázat lehet. A házat előbb meg kell terveztetni, majd meg kell találni megfelelő kivitelezőt az építésre, ami a jelenlegi piaci körülmények között különösen bajos lehet. Ráadásul finanszírozást is nagyon nehéz lehet biztosítani a jövőre indított projektekre, a bankok nagyon óvatosak, és igyekeznek alaposan megvizsgálni a beruházás várható kimenetelét, ha pedig jelentős bizonytalanságot látnak a lakások értékesítését illetően nem adnak hitelt.

Ráadásul joggal félhetnek a későbbi értékesítési volumenektől, az a lakás ugyanis, ami 2019. december 31-ig nem kel el, vélhetően hosszú ideig a fejlesztő nyakán maradhat, vagy csak nagy veszteségekkel tudja értékesíteni őket.

Forrás: portfolio.hu.

Az áfa ismét 27 százalékosra emelése jelentősen megemeli ugyanis a bruttó eladási árat, amit a vevők nem lesznek hajlandóak vagy egyszerűen nem tudnak megfizetni. Egy most 500-600 ezer forintos bruttó négyzetméteráron kínált lakás ára például 600-725 ezer forintra ugorhat hirtelen, ami egy 55 négyzetméteres lakás esetében 5,5-6,9 millió forintos árnövekedést jelentene.

Új építésű lakás vásárlását tervezed? Kíváncsi vagy a legújabb lakóparkokra? Találd meg nálunk az otthonodat, nézelődj a Portfolio új Ingatlan Adatbázisában!

Visszaköszönhet a múlt

Bár most sok újonnan alakult vállalkozás épít lakásokat, azért szép számmal vannak olyanok, akik a válság előtt is itt voltak a piacon. Ők pedig jól emlékeznek 2008-ra. A hihetetlen nagyságban bedőlő építőipari cégek jelentős része ugyanis pont a lakásszektorban tevékenykedett. Akik pedig a múltban már megégették magukat, biztosan óvatosabban állnak a projektindításhoz 2018 után. De nem csak a fejlesztők, hanem a kivitelezők sem szívesen vállalhatnak el az utolsó határidőre elkészülő házat, - épp a múlt tapasztalatai alapján - félve attól, hogy végül nem fizetik ki őket, ha a projekt csúszik.

2019 után a múltat idézhetik majd az esetlegesen félbeszakadt építkezések, vagy a csődöt jelentő fejlesztők, miközben sok vevő csak futhat a pénze után, ha nem körültekintően választotta meg a projektet ahol vásárolt.

Mi jöhet 2019 után?

Amennyiben az áfakulcs csak 2019 év végéig marad 5 százalékos, úgy bár lesz egy mesterségesen generált miniciklus a lakásépítésekben (ezt a felívelést látjuk most), de végül hosszú távon minden visszaáll a régi kerékvágásba. A lakásépítések szintje ismét visszasüllyed, és egészen addig nem is várható majd nagyobb emelkedés, amíg az árak nem nőnek további jelentőset, mellyel már profitábilisan megvalósíthatóak a beruházások. Most éppen szárnyal a lakáspiac, de az árak növekedése lassul a használt lakások piacán, és nem tudjuk mi lesz három-négy év múlva. 

Forrás: portfolio.hu.

Ha néhány évvel még kitolják a határidőt 2019 után, akkor átmenetileg tovább folytatódhat az építési hullám, de határidő előtt egy-két évvel szintén hasonló probléma előtt állhatunk. Ha nem lesz meghoszabbítva az áfacsökkentés, akkor az építőipar újra a most éppen háttérbe szorult felújítások felé fordulhat, illetve a családi házat építő magánszektor kevésbé visszaeső igényét elégítheti ki.

 portfolio.hu