h i r d e t é s

Hazánk vezetői nem ünnepelnek hazánkban a nemzeti ünnepünkön

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hazánk vezetői nem ünnepelnek hazánkban a nemzeti ünnepünkön

2015. október 23. - 08:41
0 komment

Sem Orbán Viktor, sem Áder János nem lesz itthon október 23-án, de lesz helyettük sok más érdekesebb program. A Jobbik rendezvényen viszont ott lesz Gregor Bernadett és Kalapács József is. Gyurcsány Ferenc a Ligetben lesz, Harrach Péter beveszi a Duna-kanyart. 

Péntek délelőtt a Kossuth téren a zászlófelvonással kezdődik az ünnepi műsor, ezen részt vesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. A budapesti Fidesz a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél fog emlékezni délelőtt, ahol varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fog beszédet mondani.

Orbán Viktor idén nem fog felszólalni a nemzeti ünnepen, a miniszterelnök ugyanis az Európai Néppárt madridi tisztújító kongresszusán van, ezután pedig Brüsszelbe utazik a rendkívüli EU-csúcsra. Áder János sem lesz itthon, az államfő a bajorországi magyarok meghívására Münchenbe utazik - írja az Origo.

Jobbik rendezvény Gregor Bernadettel

Jobbik viszont úgy tűnik erős programmal készül híveinek. A radikális párt idén is a Corvin közben tartja a megemlékezését péntek délután, a főszónok Vona Gábor, pártelnök lesz, de felszólal majd Murányi Levente, az '56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója, és Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) országos elnöke is.

Emellett fellép majd Gregor Bernadett és Szíva Balázs, a Romantikus Erőszak zenekar frontembere is.

Ezt követően még fáklyás menetet is tartanak majd a Magyar Rádióhoz, ahol Kalapács József akusztikus koncertjét hallgathatják meg a Jobbikosok.

Gyurcsány a ligetben koszorúzik

Az LMP pénteken napközben tartja a megemlékezését a II. kerületi Mansfeld Péter parkban. Itt Széll Bernadett, a párt társelnöke és Hajdu Mária, emlékezetpolitikai szakszóvivő mond majd beszédet.

Gyurcsány Ferenc a Városligeti 56-os emlékműnél helyez el koszorút délelőtt a Demokratikus Koalíció rendezvényén. A párt közleménye szerint az eseményen a DK elnöke sajtónyilatkozatot tesz.

Az Együtt Nagy Imre szobránál helyez el koszorút délelőtt, itt Szigetvári Viktor a párt elnöke fog beszédet mondani. A Párbeszéd Magyarországért a Bibó István szobrot koszorúzza meg, majd Karácsony Gergely társelnök fog felszólalni. A Magyar Liberális Párt kora délután a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájánál emlékezik. Itt Vásárhelyi István, az '56-os elítélt Vásárhelyi Miklós fia, illetve Balogh Luca, diák fog beszédet mondani.

Online is tüntethetünk

A Modern Magyarországért Mozgalomnak is lesz megemlékezése, igaz elég szokatlan formában. Bokros Lajos pártja ugyanis online tüntetést hirdetett erre a napra, amelyhez katintással lehet majd csatlakozni.

Az egyetlen ellenzéki civiltüntetés a Nemzeti Múzeujm előtt lesz délután. A Szabad Gazda elnevezésű demonstráción megemlékeznek Göncz Árpádról, majd az Új Magyar Köztrásaság Egyesület vezetői fognak beszélni, és lezárják a négy kérdéses népszavazásért indított programjukat

Harrach Péter a Dunakanyarban lesz

Az MSZP - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is Nagy Imre szülővárosában, Kaposváron emlékezett meg a forradalomról csütürtök este. Az ellenzéki párt ünnepségén Gőgös Zoltán elnökhelyettes és Harangozó Gábor, a párt Somogy megyei elnöke mondott beszédet, majd fáklyás felvonulást tartottak.

A Kereszténydemokrata Néppárt sem Budapeseten ünnepelt, Harrach Péter a párt frakcióvezetője csütörtökön két helyszínen, Vácrátóton és Vácdukán mondott beszédet, péntek délelőtt pedig Szobon vesz részt egy rendezvényen.

 

origo.hu