Hihetetlen: egymillió ember rohanná le az 51-es körzetet, az űrlényekkel teli, elzárt katonai bázist
Egymillió ember jelzett vissza a Facebookon egy, az 51-es körzet lerohanásával kapcsolatos eseményre – íme, a részletek. - írja a blikk.hu.
Nagyot ment a Facebookon az utóbbi idők egyik legviccesebb áleseménye, az 51-es körzet lerohanása. Úgy tűnik, sokan értékelték a humoros tervet, hiszen már egymillió visszaigazolónál és szintén ugyanennyi érdeklődőnél jár a történet, amely részletesen kidolgozta az állítólag űrlényekkel teli, elzárt katonai bázis leleplezését, „mindannyiunkat úgysem állíthatnak meg” alcímen.
Az esemény szeptember 20-án hajnalban venné kezdetét, amikor is a résztvevők a sivatagi gyülekező után a légierő titkos létesítményét „Naruto futásban”, azaz hátra tett kézzel közelítenék meg, mégpedig praktikusság szempontok miatt, így ugyanis gyorsabbak lehetnének a lövedékeknél.
Az egyszer biztos, hogy van hova szaladniuk a golyók elől az UFO-vadászoknak, a légierő ugyanis egy közleményben finoman utalt rá, hogy senkinek nem ajánlatos megközelítenie az 51-es körzetet, mert akár le is lőhetik. A figyelmeztetés remélhetőleg eljut minden olyan személyhez, aki a nyilvánvaló vicc ellenére megpróbálkozna a bejutással.