Közös nyilatkozatot adott ki Kecskemét polgármestere Lukács Lajossal, a helyi Bányai Júlia Gimnázium volt igazgatójával, akinek újbóli kinevezését az önkormányzat nem támogatta, de a szülők és a diákok több tüntetésen is kiálltak mellette.
A kecskeméti az ország legkisebb állatkertje. Jellemző, hogy a létrejötte is annak köszönhető, hogy Budapesten megrendezték 1971-ben az első vadászati világkiállítást, az ott bemutatott hazai állatokat aztán Kecskemétnek ajándékozták, ebből lett a vadaskert.