Néhány hónappal ezelőttig nagyon kevesen hallottak a Zika vírusról, pedig egyre komolyabb fenyegetést jelent a világ több országában. Két éve fedeztek fel először megbetegedéseket Dél-Amerikában, de az igazi, járványszerű terjedése csak mostanában kezdődött.
Debrecenben jelentette be a kormány embere.
Magyarországnak a foglalkoztatáspolitikában nagyon jó eredményei vannak, érdemes megosztania azokat a tapasztalatokat és az elmúlt években kialakított gyakorlatokat, amelyek eredményeként nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta, valamint jelentős hátrányos helyzetű csoport kapcsolódott be a foglalkoztatásba – mondta Varga Mihály pénteken az MTI-nek Párizsban.
Első lépésben a szabályok betartásával, az önként vállalt túlmunka visszautasításával szeretne változást elérni az újonnan alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz ), de a sztrájktól és a felmondások letétbe helyezésétől sem riadnak vissza - jelentette be ma a szervezet alakulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Dénes Tamás elnök.
Régóta nem egyeztetett az ügyvédi kamarával a Nemzetgazdasági Minisztérium az online kasszák bevezetéséről, Varga Mihály mégis arról beszélt, hogy hamarosan náluk is kötelezővé teszik. A lapunknak nyilatkozó jogászok szerint gyakorlatilag nincs készpénzforgalmuk, az ezzel járó költség pedig nagyobb lenne, mint a haszon.
Ha nem lenne Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember, akkor Tarlós István még mindig csalódott volna. Tegnap ugyanis még az volt a főpolgármester, mert rájött, hogy Orbán Viktor becsapta. Szerencsére mára kiderült, hogy Tarlós főpolgármester ezt csak úgy érzi.
Befejezte a termelést Békéscsabán egy nagy múltra visszatekintő bútoripari szövetkezet. A Beol.hu információi szerint az alkalmazottak járandóságát nem fizették ki teljes mértékben. A vezetés szerint azért szűnnek meg, nincs kinek dolgozni, a megrendelő visszamondta az igényléseket.
Rekordösszegű hitelt helyezett ki tavaly az Európai Beruházási Bank (EIB), ami elsősorban a stratégiai infrastruktúra fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a környezetvédelmi és innovációs projektek előmozdítását célozta Európában és világszerte - közölte a luxembourgi székhelyű intézmény.